Hirdetés
. Hirdetés

Felvételi - harmadával többen jutottak be egyetemekre, mint tavaly

|

A korábbinál sokkal többen jelentkeztek a magyar munkaerőpiac szempontjából fontos képzésekre.

Hirdetés

Mintegy 33 százalékkal több fiatal jutott be idén egyetemekre, mint a legutóbbi felvételin, ami azt jelenti, hogy az elmúlt tíz év legsikeresebb felsőoktatási felvételi időszaka volt az idei, amely során több mint 106 ezren jelentkeztek az intézményekbe. Sőt, a korábbinál sokkal többen jelentkeztek a magyar munkaerőpiac szempontjából fontos képzésekre.

Mint ismeretes, már 11 magyar egyetem van a világ élvonalában, a legjobb öt százalékhoz tartoznak.

Minden negyedik felvett fiatal a műszaki-természettudományi-mérnöki-informatikai képzéseket választotta. Az orvosi, egészségtudományi és az agrárképzést is hozzávéve pedig megállapítható, hogy minden második felvett a nemzetgazdaság és a társadalom szempontjából kiemelten fontos területre jelentkezett.

Lényeges trendforduló, hogy idén több fiatalt vettek fel vidéki egyetemekre, mint a budapestiekre. Egyre többen vannak azok is, akik munka mellett szereznek diplomát - nem csoda, hiszen a diploma másfélszeres bérelőnyt jelent, és a végzettek átlagosan 36 nap alatt tudnak elhelyezkedni. Nem véletlen, hogy az elmúlt évben 21 százalékról 18 százalékra csökkent a lemorzsolódás.

Hirdetés

A legnépszerűbb képzési terület idén a gazdaságtudomány lett, második helyen a műszaki képzések végeztek, a harmadik legkedveltebb terület pedig a pedagógusképzés lett - 72 százalékkal emelkedett a pedagógusképzésre felvettek száma. Ha valakinek már van valamilyen alapképzése, akkor 2-3 féléves mestertanári képzéssel tanári diplomát is szerezhet az adott területen.

A medián pontszám 300-ról 306-ra változott, azaz a hallgatók jobb eredményekkel kerültek be a felsőoktatásba, mint az elmúlt felvételi időszakban, és külön örvendetes, hogy a hátrányos helyzetű térségekből is többen jelentkeztek egyetemre, mint korábban.

Európában egyedülálló módon, Magyarországon tízből csaknem nyolc diák állami ösztöndíjjal tanulhat. Egy hallgató tanulmányaihoz átlagosan hatmillió forinttal járul hozzá az állam.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.