Hirdetés
. Hirdetés

Interjú Tichy-Rács Bálinttal, az Év fiatal informatikai vezetőjével

|

Idén is átadta elismeréseit a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ). A fiatal szakemberek munkáját elismerő Braun Péter-díjat az FGSZ Zrt. informatika igazgatója érdemelte ki kiemelkedő szakmai teljesítményéért.

Hirdetés

Az év informatikai vezetője (korábban Év CIO-ja) díjakat, amely mára a vállalatok működésében egyre nagyobb szerepet kapó informatikai vezetők legnagyobb presztízsű szakmai elismerésévé vált, idén huszadik alkalommal adta át a hazai nagyvállalati felhasználókat tömörítő szakmai szervezet. A díjra nem kizárólag CIO-kat, hanem tágabb értelemben vett informatikai vezetőket - többek között technológiai fejlesztésért felelős vezetőket (CTO), innovációs vezetőket (CINO), digitalizációért felelős vezetőket (CDO) vagy akár operatív vezetőket (COO) is - jelölhetnek cégek, szakmai szervezetek, illetve a zsűri tagjai. Az informatikai vezetők tágabb értelmezését Az Év Informatikai Vezetője-díj mellé 2016-ban létrehozott Braun Péter-díj is jól mutatja. A VISZ egyik legmeghatározóbb elnökének emlékét őrző elismerést minden évben egy kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó, 35 évnél fiatalabb informatikai vezetőnek ítélik oda. Ahogy tavaly, úgy az idei jelöltek közül is két szakember tevékenységét tartotta különösen kiemelkedőnek a szakmai szervezetek képviselőiből és szakújságírókból álló - a Computerworld szerkesztőjét is soraiban tudó - bíráló bizottság. A fiatal informatikai vezetők munkáját elismerő Braun Péter-díjat a zsűri javaslatára a VISZ elnöksége Tichy-Rács Bálintnak, az FGSZ Zrt. informatikai igazgatójának ítélte.

A fiatal szakember azóta az energetikai szektorban dolgozik, amióta megszerezte diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az egyetem elvégzése után a MOL-nál helyezkedett el, ahol a gyakornokságtól jutott el vezető beosztásig. 2017-ben igazolt az FGSZ Földgázszállító Zrt.-hez, ahol két évig az alkalmazásfejlesztést irányította, majd 2019-ben kinevezték a vállalat informatikai igazgatójává.

Mint a bírálóbizottság értékelésében kiemelte: a fiatal szakember felkészültségét leginkább az mutatja, hogy az üzembiztonságot mindenekfelett előnyben részesítő ágazatban is képes volt innovációra nyitott környezetet létrehozni. Vezetése két éve alatt olyan IT-csapatot alakított ki, amely "reszponzív" felállásban, rendszerek és megoldások köré szerveződve biztosít stabil alapot a digitális fejlődéshez.

Computerworld: Miért tartotta fontosnak, hogy pályázzon erre a díjra?
Tichy-Rács Bálint: A jelölést követően úgy gondoltam, hogy ez nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassam, milyen változásokat vittünk véghez informatikai oldalon az FGSZ Zrt.-nél az utóbbi évek során, ugyanakkor szerettem volna azt is elérni, hogy többen ismerjék meg vállalatunkat. Magyarországon az FGSZ Zrt. felel a nagynyomású földgázszállítás biztosításáért, ezáltal közvetve az országban élők gázellátásáért. Ez sokak számára nem ismert, hiszen lakossági fogyasztóként nem találkoznak vállalatunkkal. Komoly eredménynek tartom, hogy egy ilyen stratégiailag fontos tevékenységet ellátó vállalatnál sikerült olyan modernizációs lépéseket tenni, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak, mindezt úgy, hogy a stabilitás és a biztonság tovább erősödött működésünkben. A pályázati anyag elkészítése során jó érzés volt visszatekinteni az elmúlt években elért eredményekre, valamint összegyűjteni a jövő kihívásaira születő válaszokat.

Hirdetés

Computerworld: Miben lesz más egy IT-vezető élete egy ilyen szakmai elismerés után?
Tichy-Rács Bálint: Ez a díj hatalmas energiabomba mind nekem, mind a szervezetnek, hiszen amiben hiszünk és amiket megvalósítottunk, így országosan is elismerték, ugyanakkor megerősítettek abban, hogy jó úton haladunk. Mindemellett nagyobb felelősséget is jelent, mert az év fiatal informatikai vezetőjeként többen figyelnek a véleményemre/döntéseimre. Fontos számomra, hogy az IT-szakmát magas színvonalon képviselhessem.
Operatív oldalról természetesen az élet megy tovább, csapatommal haladunk az innovációs úton, emellett az interjúk/beszélgetések/szakmai konferenciák új kihívásokat hoztak a mindennapjaimba, próbálok ezeknek is megfelelni.

Computerworld: Mi az a kiemelkedő teljesítmény, amit ezzel a díjjal ismert el a szakma?
Tichy-Rács Bálint: Meglátásom szerint ennek több összetevője van. Egyfelől értékelték az informatika teljes megújítását, mind stratégiai, mind szervezeti oldalról - ezek egy vállalat innovatív működésének fontos alapkövei. Az újraszervezett működési modell már a pandémia előtt kialakult, ugyanakkor a COVID erős stressztesztnek tette ki az új koncepciót, mely válságállónak bizonyult.
Ugyancsak fontos, hogy minket nem a COVID vitt a modernizáció felé, stratégiánk kidolgozása már korábban elindult, ezért nem kényszer szülte modernizációról, hanem előre átgondolt irányról beszélhetünk. Természetesen gyorsítottunk a tervezett átalakításokon annak érdekében, hogy az új helyzethez minél jobban alkalmazkodhassunk, hiszen attól, hogy kollégáinknak egyik napról a másikra távelérésből kellett dolgozniuk, nem engedhettük azt sem, hogy az ország gázellátása veszélybe kerüljön.
Szintén kiemelendő, hogy olyan környezetben kell innovációt véghez vinnümk, automatizálnunk, modernizálnunk, ahol mindennek az alapja a kritikus infrastruktúra biztonságos működtetése. Ebben az iparágban nagyon megfontoltan és körültekintően lehet csak változtatni, átalakítani, ugyanakkor a két szempont jól illeszkedik vállalatunk két alapértékéhez, a biztonságoshoz és a modernhez.

Computerworld: Mit tart a legfontosabbnak a munkája során?
Tichy-Rács Bálint: Kollégáimat, a szakma iránti alázatot, a hitet és az innovációt. Elkötelezett és motivált csapat nélkül nem lehet komoly eredményeket elérni, hit és vízió nélkül nehéz ilyen csapatot építeni, vízió nincs innováció nélkül, mindezek megvalósításában pedig az alázat nélkülözhetetlen. Minden nap arra törekszem, hogy át tudjam adni az energiát és lendületet kollégáimnak, amikor bemegyek dolgozni, és inspiráljam őket a fejlődésre, az innovációra. Szerencsésnek érzem magam, mert mind szakmailag, mind emberileg kiváló kollégákkal dolgozhatok, amit itt is szeretnék megköszönni nekik!
Mindemellett azt képviselem, hogy a vállalat stratégiájában meghatározó szerep kell az informatikának. Azon munkálkodom, hogy szervezetünk élen járjon az innovációban és megújulásban, ezzel példát mutatva minden kollégánknak.

Computerworld: Milyen trendeket lát a saját szakterületén?
Tichy-Rács Bálint: Digitalizáció, automatizáció, robotizáció, biztonság. Folyamatainkat tovább kell egyszerűsítenünk, papírmentesítenünk, gyorsítanunk annak érdekében, hogy minden változásra hatékonyan reagálhassunk. Az ismétlődő, egyszerű logikákon alapuló folyamatokat a jövőben automatizációval és robotokkal kell kezelnünk annak érdekében, hogy kollégáink erőforrásait értékteremtő feladatokra tudjuk fordítani. Minden modernizációs lépésünk mellett pedig ott kell, hogy legyen a biztonság kérdése, hiszen egyre több támadás éri a vállalatokat világszerte, mindig naprakésznek kell lennünk, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megvédjük kollégáinkat, adatainkat és biztosítsuk az alapinfrastruktúra zavartalan működését.

Computerworld: Mitől jó egy IT-vezető?
Tichy-Rács Bálint: Az informatika számomra folyamatos tanulásról és fejlődésről szól, mely napról napra alakítja a víziót, a stratégiát és a mindennapi működést. Meglátásom szerint attól "jó" egy informatikai vezető, hogy alázatos marad a szakma iránt, nyitott a változásokra, emellett folyamatosan fejleszti, ösztönzi csapatát és felébreszti a vágyat a vállalat összes munkavállalójában a modernizáció és a digitalizáció iránt. Olyan elvek mentén célszerű vezetni egy informatikai szervezetet, melyben mind a vezető, mind a csapat hinni tud, és részévé akar válni. Szervezetemet a fent leírtak szerint vezetem, kollégáim megtalálják az Informatika Igazgatóság stratégiai céljaiban saját részfeladataikat, céljaikat és sikereiket, valamint bennem a partnert, hogy kibontakozhassanak. Átadom, hogy mi motivál és mit szeretnék elérni, valamint segítek megtalálni kollégáimnak is a "why" kérdésre adott válaszukat. Ott vagyok velük a nehéz, és az örömteli pillanatokban egyaránt, számtalan közös szakmai élményem van minden kollégámmal, melyek nélkül elképzelhetetlennek tartom egy szervezet irányítását.

Az FGSZ Zrt.-ről

Az FGSZ Zrt. a tulajdonosa és üzemeltetője a Magyarország területét behálózó nagynyomású földgázszállító vezetékrendszernek, amely a gázszolgáltató társaságokat, erőműveket és a nagyipari fogyasztókat látja el. A magyarországi szállítórendszer műszaki színvonala - nemzetközi összehasonlítások alapján - a világ élvonalába tartozik. Szolgáltatásaikat professzionális csapattal, partnereik elégedettségére fókuszálva biztosítják.

Társaságuk arra összpontosít, hogy együttműködjön a környező országok nagynyomású távvezetékrendszereinek regionális szintű összekapcsolásában, ezzel járulva hozzá régió ellátásbiztonságának, forrásellátottságának és -diverzifikációjának, valamint piaci feltételeinek javulásához. Továbbá céljuk a kapacitások integrált és optimális kihasználását lehetővé tevő rendszerek fejlesztése, mely modern és magas színvonalú informatikai támogatással valósulhat csak meg.

Cikkünk a Computerworld magazin 2021. október 6-ai lapszámában jelent meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.