Hirdetés
. Hirdetés

KIM: kilenc éve nem tanultak ilyen sokan a felsőoktatásban

|

Az Oktatási Hivatal legfrissebb statisztikai adatai szerint az idei tanévben magyar egyetemeken és főiskolákon 310 414-en tanulnak aktív státuszban, ami kilencéves rekordot jelent.

Hirdetés

Lezárult az őszi hallgatói statisztikai adatgyűjtés, 2014 óta az idén a legmagasabb a hallgatói létszám a felsőoktatásban az Oktatási Hivatal felsőoktatási információs rendszerének legfrissebb adatai szerint - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). A tájékoztatás szerint idén 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvettek száma tavalyhoz képest.

Az intézmények 106 691 diákot vettek fel, tízből csaknem nyolc tanuló állami ösztöndíjjal kezdte meg tanulmányait, ez azt jelenti, az állam átlagosan fejenként hatmillió forintot biztosít a tanulmányaikra, a teljes képzési időre vetítve. Míg 2010-ben a hallgatók 70 százaléka jutott be államilag finanszírozott helyre, ma ez az arány mintegy 80 százalék - hangsúlyozták, hozzátéve, ez Európában is kimagasló, és világszinten is ritka.

Hirdetés

A létszámnövekedés mögött az áll, hogy az elmúlt években az egyetemi modellváltással sikeres versenyképességi fordulat következett be a felsőoktatásban. Az új rendszer sikerét a 2023-as felvételi számok is alátámasztják, mivel 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvettek száma tavalyhoz képest - ez az elmúlt tíz év legmagasabb száma.

A KIM arra is felhívta a figyelmet, hogy a felvételi pontszámok középértéke hat ponttal emelkedett, azaz "értékesebb pontokkal" lehetett felvételt nyerni.

A továbbtanulásban rejlő lehetőségeket egyre többen ismerik fel, és nemcsak a fiatal jelentkezők száma nő, hanem a munka mellett végezhető kurzusok iránt is egyre nagyobb az érdeklődés.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.