Hirdetés
. Hirdetés

KIM: négymilliárd forint a piacorientált kutató-fejlesztői utánpótlás támogatására

|

A kutatás és a gazdaság összekapcsolásáról szól a Neumann János Program stratégiai intézkedéscsomagja, amelyben kiemelt szerepet játszik a kutatói utánpótlás biztosítása.

Hirdetés

Összesen több mint négymilliárd forint értékben nyert támogatást tizenhét hazai egyetem 150 pályázója a Kooperatív Doktori Program keretében. A program jelentős ösztöndíjjal segíti a vállalati együttműködésben, doktori képzés keretében folytatott kutatásokat, ösztönözve a piaci igényekre épülő tudományos karrierépítést és Magyarország innovációs versenyképességét.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleménye szerint az ösztöndíjprogram az ipari és technológiai ágazatok kutatás-fejlesztési igényeihez igazodva támogatja a tehetséges magyar fiatalok tudományos karrierjét.

A Kooperatív Doktori Program közel 90 százalékban az MTMI+ (matematikai, természettudományi, műszaki, informatikai, agrártudományi, orvos- és egészségtudományi és művészeti) területeken tanulókat támogatja, míg a doktori képzésben részt vevő hallgatók egyúttal az őket foglalkoztató vállalat kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét is segítik.

Hirdetés

Ahhoz, hogy Magyarország még feljebb lépjen az innovációs ranglétrán és az évtized végére Európa tíz legerősebb innovátor országa közé kerüljön, el kell érni, hogy a hazai kutató-fejlesztői állomány és a szabadalmak száma is jelentősen emelkedjen.

A Kooperatív Doktori Program nyertes pályázói 24-43 hónapon keresztül havi nettó 400 ezer forintos ösztöndíjat kapnak, hogy vállalati együttműködésben, valamelyik hazai egyetem doktori iskolájának intézményes keretei között dolgozzák fel kutatási témájukat.

A fiatal kutató mellett támogatásban részesül az őt befogadó doktori iskola, valamint az egyetemi témavezető és a bevont vállalati szakértő is. A 2020 óta futó program keretében a mostani döntéssel együtt már 516 doktorhallgató kutatási projektje nyert támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól, összesen mintegy 18 milliárd forint értékben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.