Hirdetés
. Hirdetés

Kinek éri meg szakképzésben továbbtanulni?

|

A szakképzésben szerzett technikusi vizsga emelt szintű érettséginek számít.

Hirdetés

Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). A közlemény szerint az érettségi után a diákok nem csak a felsőoktatásban folytathatják tanulmányaikat, hiszen a szakképzésben akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát. Ugyanakkor ösztöndíjban is részesülhetnek, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak - tették hozzá.

Mint ismeretes, az érettségire épülő, kettő vagy hároméves képzésben résztvevők rövid ágazati alapoktatás keretében ismerkednek meg az adott ágazat sajátosságaival, alapismereteivel, és ezt követően kezdik tanulni az adott ágazaton belül a szakirányú oktatásban elsajátítani kívánt konkrét szakmát. Az érettségi végzettséggel rendelkezők szakmai oktatása kizárólag a szakmai vizsgára való felkészítésből áll, hiszen a közismeretet középiskolai tanulmányaik során már elsajátították.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok számára, akik a szakképzésben való szakmaszerzést követően tanulnak tovább a felsőoktatásban, tanulmányaik során jelentős előnyt, könnyebbséget jelent a szakképzésben megszerzett szakmai tudás.

Ehhez az új szakképzési rendszerben további előnyként társul, hogy a technikusi oklevéllel rendelkezők szakképzettségük szakirányának megfelelő továbbtanulás esetén dönthetnek úgy, hogy a felvételi pontjuk számítása kizárólag a szakmai vizsgájuk eredménye alapján történjen, és a vizsga eredményétől függően akár 400 pontot is szerezhetnek a felsőoktatási felvételi eljárásban. Emellett természetesen jogosultak a többletpontokra (intézményi pontok) is.

Hirdetés

A cél a magyar fiatalok továbbtanulási esélyeinek támogatása, így a szakképzésben szerzett technikusi vizsga emelt szintű érettséginek számít.

Az első két szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül mindenkinek ingyenes, az állam által és az állammal együttműködési megállapodást kötött fenntartó által fenntartott intézményekben. Akik az első szakmájukat tanulói jogviszonyban szerzik, ösztöndíjban részesülhetnek, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak - olvasható a KIM közleményében.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.