Hirdetés
. Hirdetés

Komoly foglalkoztatási projektek zárultak le Hajdú-Bihar vármegyében

|

A projekteknek köszönhetően a több mint 40 ezerről 18 ezerre csökkent a regisztrált munkakeresők száma a térségben.

Hirdetés

Lezárultak az Út a munkaerőpiacra és az Ifjúsági garancia projektek Hajdú-Bihar vármegyében, amelyeknek köszönhetően több mint 30 ezer ember jutott vissza az elsődleges munkaerőpiacra; a két programot mintegy 40 milliárd forintból valósította meg az elmúlt 8 évben a vármegyei kormányhivatal.

Az ország versenyképességének erősítéséhez a foglalkoztatottak számának növelése is hozzájárul, köszönhetően az ezt elősegítő uniós projektrendszernek, ezen belül a 25 év alattiakat célzó Ifjúsági garancia programnak és a 25 év felettieket segítő Út a munkaerőpiacra projektnek.

Fontos ugyanis, hogy minél többen kerüljenek a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra azok, akik hajlandóak és képesek is munkát végezni. Az ezt célzó kormányzati program eredményeként egyébként a közfoglalkoztatottak száma több százezerről pár tízezerre csökkent, de továbbra is vannak akik nem tudnak és nem is akarnak az elsődleges munkaerőpiacra visszalépni, ezért fenn kell tartani azt a védőhálót, amelyet ez a foglalkoztatási forma jelent.

Hirdetés

Mint ismeretes, Hajdú-Bihar vármegyében mintegy 18 ezer embert vontak be az Ifjúság garancia programba, míg az Út a munkaerőpiacra projektbe 23 ezret.

Külön siker, hogy a projekteknek köszönhetően a több mint 40 ezerről 18 ezerre csökkent a regisztrált munkakeresők száma a vármegyében, ami azt mutatja, hogy sok olyan ember van, aki ha lehetőséget kap, él is vele.

Jelenleg körülbelül 250 ezer regisztrált álláskereső van ma Magyarországon és mintegy 150 ezer olyan inaktív ember, aki esetleg bevezethető a munka világába.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.