Hirdetés
. Hirdetés

Középiskolásokat díjazott a NISZ a Szakma Sztár Fesztiválon

|

Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny szervezőinek nem titkolt célja, hogy felhívják a vállalatok, munkaadók figyelmét a tehetséges fiatalokra.

Hirdetés

A Belügyminisztérium irányítása alatt működő NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) 2012 óta támogatja az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt, melynek fő célkitűzései között az informatikai és távközlési szakképesítések társadalmi presztízsének növelése is szerepel. A cég idén a szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus szakma döntőbe jutott középiskolásainak adott át értékes díjakat a Szakma Sztár Fesztiválon.

Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV) a 14-18 éves, szakközépiskolások és gimnazisták vehettek részt, az ország minden tájáról. A területi előválogatók után márciusban került sor az elődöntőkre, majd április 25-27 között, az idén 15. alkalommal megrendezett Szakma Sztár Fesztivál keretében, a Hungexpo területén tartották a döntőt.

Hirdetés

Az állami informatikai rendszerek üzemeltetésében központi feladatokat ellátó NISZ Zrt. 2012 óta támogatja a versenyt, azon belül is a valamely informatikai szakirányú kategóriában eredményt elért diákokat. Az idei választás a szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus szakmára esett, amelynek szerepe a digitalizáció térnyerésével az állam által nyújtott szolgáltatások biztosításában is egyre fontosabbá válik. Az idén tíz éves nemzeti infokommunikációs szolgáltatónak köszönhetően jelentős fejlődésnek indult a hazai elektronikus közigazgatási szektor, ma már a legtöbb közigazgatási ügyet online is el tudjuk intézni. A NISZ a Belügyminisztérium stratégiai irányítása mellett kiemelt figyelmet fordít a legmodernebb technológiák integrálására, amelyhez elengedhetetlen a képzett, elkötelezett szakemberek foglalkoztatása és megtartása.

Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny szervezőinek nem titkolt célja, hogy felhívják a vállalatok, munkaadók figyelmét a tehetséges fiatalokra. Az idei verseny NISZ díjazottjai már az elődöntőn bizonyították programozási ismereteiket, kreativitásukat és előadói képességeiket. Több programozási feladat mellett magyar és angol nyelven kellett megvédeniük az általuk készített programot. Akkor még nem sejtették, hogy a döntőben vár rájuk az igazán izgalmas feladat, ahol a "Hanoi tornyai" nevű, közismert logikai játék volt a fő téma. A logikai játékot a versenyzőknek 4 óra alatt kellett kódolniuk a játékot szimuláló asztali alkalmazásként, majd az egyes lépéseket adatbázisban tárolva, a játékot webes felületre is adaptálniuk kellett.

A szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus szakma döntőbe jutott diákjai április 27-én a Szakma Sztár Fesztivál díjátadója után vehették át a NISZ díjait dr. Bánfi László Jogi és humánerőforrás ágazati igazgatótól, aki a szponzorációval kapcsolatban elmondta, hogy a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. fő célja az informatikai és távközlési szakmák presztízsének növelése, valamint az elektronikus közigazgatási szolgáltatások népszerűsítése a középiskolások körében.

"A magyar államigazgatás kritikus rendszereit üzemeltető, nemzeti infokommunikációs szolgáltatóként fontosnak tartjuk az informatikai területeken végzett, fiatal tehetségek támogatását és a jövőben is számítunk a szakképzett, szorgalmas munkaerőre" - emelte ki dr. Bánfi László a díjak átadását követően.

A nyertesek egyhangúlag úgy vélekedtek, meglepte őket a rangos elismerés, amely egyúttal megerősítette őket abban, hogy jól döntöttek, amikor az informatikai szakmát, azon belül a szoftverfejlesztést választották.

"Érdemes volt belefektetnem a tanulással és gyakorlással töltött időt. A tanórák során kapott feladatoknál természetesen bonyolultabbak voltak a verseny feladatai, így némi fejtörést okoztak, de legalább meg tudtam mutatni széles körű ismereteimet" - nyilatkozta Czeglédi Krisztián, a verseny második helyezettje.

Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, a Szoftverfejlesztő és-tesztelő technikus szakma döntőbe jutott diákjai közül ketten - Marton Zoltán és Gulyás Arnold Marcell - a Belügyminisztérium és a NISZ Kódolj határok nélkül! elnevezésű programozóversenyén is részt vettek.

A NISZ díjának átvétele után a versenyzéssel kapcsolatban a harmadik helyezett - Gulyás Arnold Marcell - elárulta, hogy meglepte, hogy ilyen jó eredményt ért el.

"Úgy gondolom, hogy a feladatok nehézsége megfelelő volt. Nem találtam őket túl könnyűnek, megoldhatóak, de elgondolkodtatóak voltak" - nyilatkozta a versenyző.

Az idén első helyezést elért Marton Zoltán a logikai játék programozása előhozta minden versenyző legkreatívabb énjét, mindenki egy egyedi megoldást talált a problémára.

"Szívesen indulok jövőre is a versenyen, hiszen az informatika egy olyan gyorsan fejlődő szakterület, ahol kifejezetten hasznos és nagyon motiváló a versengés, akár egyénileg, akár csapatban" - mondta Marton Zoltán azzal kapcsolatban, hogy jövőre is tervezi-e a részvételt a versenyeken.

A NISZ OSZTV Szoftverfejlesztő és- technikus szakmai verseny díjazottjai:
1. helyezett - Marton Zoltán - Oroszlány
2. helyezett - Czeglédi Krisztián - Budapest
3. helyezett - Gulyás Arnold Marcell - Bakonyszentlászló

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.