Hirdetés
. Hirdetés

Népszerű az informatika és a távközlés a magyar pályakezdők körében

|

Egy friss kutatás azt vizsgálta, milyen munkahelyekre vágynak leginkább az oktatásból a nagybetűs életbe kilépő fiatalok, és mik a legfontosabbak számukra egy új munkával kapcsolatban.

Hirdetés

A cégek értelemszerűen sok tekintetben igyekeznek a legvonzóbb képet kialakítani magukról, ezek egyik eszköze természetesen az eredmények, újítások, fejlődések hangsúlyozása, amivel befektetőket, partnereket vonzhatnak. De ugyanennyire fontos az is, hogy a munkavállalók felé is minél ideálisabb választásnak tűnjenek, hiszen így érkezhetnek hozzájuk a frissen végzettek közül a leginkább hozzáértő, agilis, lelkes újoncok.

Hirdetés

A legnépszerűbb munkáltatók rangsorolására már léteznek platformok, de a Randstad például a már dolgozó korosztály preferenciái alapján díjaz. Ezért is érdekes a Zyntern.com Állásportál kutatása, amely kifejezetten a pályakezdők preferenciái alapján vizsgálódik. Azt már egy korábbi elemzésben kimutatták, hogy a fiatalokat leginkább a valódi szakmai feladatok, a rugalmas munkaidő és a támogató vezetők hármasát tartják kiemelten fontosnak, de most az is kiderült, mely cégeket azonosítják ezekkel a kritériumokkal.

Az áprilisban lezárult, 3000-nél több válaszadóval elvégzett kutatásban kitértek többek között a fizetési igényekre, de olyan extrákra is, mint a koronavírus hatása a munkaerő-piacra. A kitöltők legfeljebb 5 céget nevezhettek meg "kedvencként", és az elemzők a válaszokat az alapján osztályozták, milyen tanulmányi területről érkezett a válaszadó.

Melyek a legnépszerűbb munkahelyek?

A kutatásban szakterületek szerinti toplisrták is készültek, valamint ezekből egy összesített rangsor is összeállt. Először nézzük ezt, tehát azt a három munkahelyet, amelyek az összes kitöltő eredményein alapulva a legvonzóbb munkahelyeknek számítanak egy mai, magyar pályakezdő számára:

  1. Google
  2. Bosch
  3. Telekom

Épphogy lecsúszott a dobogóról az Audi, őt követte a MOL és a Vodafone. Az első tízben helyett kapott még a Deloitte, a Morgan Stanley, az IBM és az OTP Bank. Tizenegyedik helyen végzett a KPMG, utána jött a Microsoft, a Richter, és a Prezi, majd tizenötödikként pedig a Nestlé. Érdekesség, hogy az összes korosztályon végzett kutatás nyertese, a LEGO, a pályakezdők körében az összesített listában az első 60-ba sem került be. Ugyanakkor a másik két dobogós közül a Samsung sem végzett az élmezőnyben, csak az Audi került be a fiatalok top 10-es listájába.

Szakterületenként pedig az alábbiak szerint alakultak a dobogós helyezettek:

Gazdaságtudomány

  1. Morgan Stanley
  2. Vodafone
  3. Unilever

Bölcsészettudomány

  1. Vodafone
  2. Prezi
  3. Telekom

IT szektor, Informatika

  1. Google
  2. Telekom
  3. IBM

Műszaki, mérnöki

  1. Bosch
  2. Audi
  3. Mercedes-Benz

Társadalomtudomány

  1. Prezi
  2. Vodafone
  3. Google

Érdekes, hogy a kutatásban még olyan területeken is, mint a jog, az egyértelműen kapcsolódó szakmák mellett ugyanúgy megjelennek tech és telco cégek, ahogy már a megkérdezett középiskolások is gyakran emlegetnek ilyen célokat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.