Hirdetés
. Hirdetés

Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére

|

A technológia robbanásszerű változása újabb képességeket követel.

Hirdetés

Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére a vállalati belső képzési programban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott eseményen elmondta: a gazdaság újraindítása során meghirdették a 70 milliárd forintos vállalati belső képzési programot, október elsejétől az első 15 milliárd forintos keretre lehet pályázni.

Kifejtette: csaknem félmillió forintot is kaphat egy munkáltató egy-egy munkavállalója után, ennek két feltétele van. Az egyik, hogy a vállalkozók tovább foglalkoztassák a munkavállalóikat legalább egy évvel. A másik, hogy a minimálbér növekedési üteménél gyorsabb ütemben emeljék dolgozóik bérét. A két feltétel teljesülése esetén nem kell visszafizetni a támogatást.

Hirdetés

A kevesebb mint ötven munkavállalót foglalkoztató vállalkozások 70 százalékos. a közepes méretű vállalkozások 60 százalékos, míg a nagyok 50 százalékos támogatási intenzitás mellett vehetik igénybe a képzési támogatást.

Az államtitkár kiemelte, hogy a technológia robbanásszerű változása újabb képességeket követel meg a munkavállalóktól, ezért a cél az, hogy a magyarokat felkészítsék a változásokra és a megnövekedett kompetencia igényekre. A technológia változása, a robotizáció, az automatizáció, az Ipar 4.0, a mesterséges intelligencia terjedése miatt több mint 80 millió munkahely megszűnik a világban 2030-ig, miközben 90 millió új munkahely jön létre. Ezekre az új munkahelyekre szeretnék a magyarokat alkalmassá tenni - mondta.

Magyarországon az új rendszerben képesek visszajelzést adni a felnőttképzőknek, a képzésüket igénybe vevő vállalkozásoknak, munkavállalóknak és munkát keresőknek, hogy milyen szakmákat, hol érdemes tanulni. Konkrét adatok alapján tudják megmondani, hogy egy adott képzés a munkaerőpiacon mennyit ér.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.