Hirdetés

Programozóiskolák választéka: ízelítő a kínálatból

|

A bőség zavarával küzd, aki idehaza magánúton programozást szeretne tanulni. Számtalan oktatási központ verseng a hallgatók kegyeiért; ezek közül mutatunk, a teljesség igénye nélkül néhány figyelemreméltót.

Hirdetés

Folyamatosan nő az informatikai szaktudás piaci árfolyama, és a koronavírus-járvány még jobban ráerősített erre a tendenciára. Magyarországon is egyre többen érzik vonzónak a programozói pályát - nem véletlenül mutatkozott olyan kirobbanó érdeklődés a tavasszal meghirdetett Újratervezés Program iránt, amely ingyenes informatikai képzést biztosított azoknak, akik a koronavírus-járvány idején elveszítették állásukat.

Hirdetés

E program vizsgái épp e sorok írásakor zajlanak - ironikus módon számítástechnikai problémák sokaságától kísérve -, és noha hasonló jellegű ingyenes állami tanfolyamok feltehetőleg a jövőben is indulnak, aki nem akar ezekre várni, már most számos oktatóhely ajánlataiból választhat. Természetesen nem vállalkozhatunk valamennyi bemutatására, de segítség gyanánt felvillantunk néhány olyat, amelynek a kínálatát feltétlenül érdemes áttanulmányozni, ha komolyan gondoljuk a továbbtanulást.

Codecool

Ez az oktatóközpont azt ígéri, hogy programozóképzései során olyan IT-szakembert farag belőlünk, akiről minden munkáltató álmodik. Mentoraik segítenek elsajátítani azokat a készségeket, amikre szükség lesz, a csapatmunkától kezdve az időbeosztáson keresztül a hatékony problémamegoldásig. Budapesten, Miskolcon, Krakkóban, Varsóban és Bukarestben, valamint az interneten folyik az oktatás; full-stack programozó, frontend és weboldal-fejlesztő, projektmenedzser, szoftverfejlesztő és felhőadminisztrátor képzési irányok közül választhatnak a jelentkezők. A képzések hossza néhány hónaptól egy évig terjed: a Codecool hangsúlyozottan piacképes tudást igyekszik nyújtani, amit a képzések egy részénél állásgaranciával is megtámogat. Az oktatóközpont a karrierindításban is segít, és aki 170 partnercégük valamelyikénél, a Codecoolon keresztül helyezkedik el, tandíja 20 százalékát visszakapja.

Green Fox Academy

A Green Fox Academy budapesti bootcamp, ahol junior szintű programozóvá képezik a hallgatókat. On-campus és online kurzusokat is kínálnak, mégpedig szuperintenzív és részidős változatban is. Szuperintenzív tanfolyamuk 18 héten át 50-60 órás elfoglaltságot jelent (5x8 óra hétköznap, plusz a házi feladatok) és a hallgatók a Java, JavaScript, C#, illetve C++ technológiákban mélyedhetnek el. Aki dolgozik, vagy ennyi időt nem képes hetente rászánni a képzésre, részidős kurzusokra is benevezhet: ekkor heti 20-25 órás elfoglaltsággal kell számolnia, viszont a kurzus kicsivel több, mint kétszer annyi ideig tart.

Az oktatáshoz erőteljes garancia társul: aki a sikeres végzést követő fél éven belül nem talál állást, a tandíj teljes összegét visszakapja. De erre aligha kerül sor, mert a Green Fox Academy elképesztően magas elhelyezkedési aránnyal büszkélkedhet: végzett hallgatóik 92 százaléka IT-területen dolgozik. Az IBS magánfőiskolával együttműködésben IT- és üzleti adatelemzés mesterképzést indítottak; a végzősök brit mesterdiplomát kapnak.

IQSOFT - John Bryce Oktatóközpont

Húsz éve működik hazánkban, és ma már több mint ötszázfajta informatikai képzés szerepel a palettáján. A központ tulajdonosa a John Bryce Training, amely olyan rangos gyártók hivatalos oktatóközpontjaként ajánlja programjait, mint az Apple, a Microsoft, az Oracle, a SUSE, a Cisco vagy a Sybase, és a programok nemzetközi vizsgáit is megszervezik.

Az IQSOFT sokféle formában nyújt képzést: oktatótermekben lebonyolított, zárt, csoportos tanfolyamokat éppúgy szervez, mint kihelyezett tanfolyamokat, amikor is a megrendelő által biztosított helyszínen és kiválasztott témában folyik a képzés, és természetesen nem hiányzik a kínálatából az online tanfolyami forma sem. Csomagjaik közül említést érdemel a Microsoft SQL Server, a Microsoft Windows Server és a PostgreSQL, és sokfajta rangos szakmai minősítés (Check Point, Cisco, Microsort, Oracle) megszerzésére is lehetőséget kínálnak.
A központ rendszeresen hirdet akciókat (cikkünk megírása idején Windows Server tanfolyamaikat ajánlották olcsóbban), úgyhogy időről időre érdemes átböngészni ajánlatait.

Masterfield Oktatóközpont

A Masterfield Oktatóközpont célja, hogy a munkában jól hasznosítható, praktikus elméleti és gyakorlati informatikai és projektmenedzsment-ismeretekkel ruházza fel élő és online tanfolyamainak hallgatóit. Fontos tudni, hogy online kurzusaik sem "konzervanyagok", hanem valós időben zajlanak, és a résztvevők ebbe tudnak otthonról becsatlakozni.
A Masterfield azokra is gondol, akik nem tudnak az intézményi tanrendhez igazodva, az előre pontosan meghatározott ütemben haladni, és e-learning anyagok is szerepelnek a kínálatában.

Ezek olyan előre rögzített, önálló felkészülésre szánt oktatási megoldások, amelyek prezentációt és interaktív vagy letölthető gyakorlatokat, videókat tartalmaznak. Az oktatóközpont kiemelten foglalkozik programozók, szoftverfejlesztők képzésével; kezdő és felsőfokú tanfolyamokat egyaránt kínál, Junior Programozó Akadémiáján pedig 3-5 hónap alatt Junior programozót farag a legrátermettebb jelentkezőkből.

NetAcademia

Ez az oktatóközpont ingyenes tanfolyamok sorával segít megéreztetni a "NetAcademia életérzést". Díjmentesen megtanulhatunk többek közt lenyűgöző weblapot készíteni a WebFlow-val, elméleti tudást szerezhetünk az arcok fényképezőgép és IoT-eszközökkel történő detektálásáról, sőt a népszerű színész, Mucsi Zoltán segítségével még egy pendrive formázásába is bevezetést nyerünk.

A teljes kínálat is imponáló, a Microsoft SQL Server 2017 adatbázis-mentési és automatizálási feladataitól a monitorozáson át egészen a .NET programozásig és a Google Adrworks-hirdetésekig tart: nehéz lenne olyan kurrens IT-témakört találni, ami hiányzik a kínálatából. Március végén a NetAcademia a Training360 Kft. tulajdonába került, a NetAcademia márkanév azonban megmaradt, és továbbra is ingyenesen biztosítanak hozzáférést a NetAcademia e-learning tananyagokhoz a hazai szakiskolák informatikatanárai számára.

Training360

A Training360 immár több mint ötszáz különböző informatikai képzéssel csábít, és tanfolyamai közül mintegy 250 érhető el virtuálisan. Az informatika mellett szervezetfejlesztéssel is foglalkozik, és hivatalos Pearson VUE, Certiport és Peoplecert vizsgaközpontként is tevékenykedik. IT-oktatási portfóliója a hivatalos gyártói képzésektől a saját fejlesztésű, valamint testre szabott megoldásokon át az irodai szoftverhasználati képzésekig szinte minden IT-témakör felölel.

Live Virtual Classroom (LVC) tanfolyamaik a tantermi képzés élményét nyújtják: a résztvevők videón követhetik a képzést, ugyanazokhoz a laborokhoz és anyagokhoz férhetnek hozzá, mint helyszíni társaik, és - ami talán a legfontosabb - ugyanazokat a tanúsítványokat kapják meg a sikeres végzés nyomán, mint aki a tanteremben üli végig az előadásokat. Ők is rendszeresen hirdetnek kedvezményes akciókat, érdemes időről időre átböngészni kínálatukat.

PROGmasters

Ez a budapesti székhelyű programozó iskola 2016 óta nyújt segítséget azoknak, akik karrierváltásban gondolkodnak. Kínálatuk túlterjeszkedik a szigorúan vett IT-témakörökön, és soft skillekkel is felruházzák tanulóikat: mentoraik között a szoftverfejlesztők mellett kommunikációs szakembereket, sőt coachot is találunk.

Képzéseik között olyan stúdiumokat találunk, mint az intenzív Java szoftverfejlesztői tanfolyam vagy a manuálistesztelő-képzés, amely lehetőséget kínál arra, hogy előzetes programozói tudás nélkül, tesztelőként is hasznos (és jól fizetett) tagjai legyünk egy fejlesztőcsapatnak. Emellett van ingyenes online képzésük is, ahol megalapozhatjuk IT-ismereteinket, front- vagy backend fejlesztést tanulhatunk.

Ruander Oktatási Kft.

A Ruander olyan felnőttképzési engedéllyel rendelkező oktatási intézmény, amely elsősorban az informatikára koncentrál, de hatósági képzéseket, vezetőképző tanfolyamokat és tréningeket is tart. Informatikai kínálatában számos OKJ tanfolyam (szoftverfejlesztő, kiadványszerkesztő, rendszerüzemeltető stb.) szerepel, emellett tanulhatunk itt webfejlesztést, webdizájnt, programozást, IoT-t (például Raspberry Pi), adatbázis-kezelést, multimédiát, Python programozást és még hosszan sorolhatnánk. A járvány miatt jelenleg csak online folyik az oktatás, de a veszélyhelyzet elmúltával ez nyilván változni fog.

Számalk Training

Végül, de nem utolsósorban következzék a hazai IT-képzés egyik fellegvára, a Számalk Training. A patinás oktatási központ IT-műszaki képzést éppúgy folytat, mint IT-vezetőit, ezenkívül az irodai alkalmazásokból is indít kurzusokat, és palettáján újabban megjelentek a home office támogatócsomagok és tréningek. De tanulhatunk itt időgazdálkodást, tárgyalástechnikát, sőt a lelki állóképességünket is fejleszthetjük.

Az oktatási intézmény erőteljes garanciákat nyújt a kurzusok résztvevőinek - ha az ügyfél időben jelzi minőségi kifogásait, és azok megalapozottnak bizonyulnak, visszafizetik neki a tanfolyami díjat - és tanfolyamait barátságos árakkal, részletfizetési konstrukciókkal is igyekszik vonzóbbá tenni.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.