Hirdetés
. Hirdetés

Startup-ipar: unikornisok helyett csótányok

|

Hogyan jellemezhető ma a hazai innovációs piac állapota, és milyen jövőbeli haladási irányokat látni? Erről kérdeztük a startupok láthatóvá tételét elősegítő RocketShepherdöt.

Hirdetés

Sebi, azaz Sebastian Tamás, a startup-rakéták kilövését támogató RocketShepherd.com alapítója és vezérigazgatója szerint a legnagyobb kihívást a régióban alapított startupok számára többek között az jelenti, hogyan tudják felfedezhetőségüket nemzetközi szinten javítani, illetve olyan szemléletet kialakítani, amely mind a külpiaci terjeszkedést, mind a hozzáférést a privát, illetve szakmai befektetőkhöz is elősegíti egy nehéz és korlátozott piacon.

A felfedezhetőség hiánya

A legnagyobb nemzetközi startup-adatbázisok mindössze 31 százalékát fedik le csak a jelenleg működő regionális cégeknek, így külföldről nézve nehezen átlátható, mi történik a régióban. A regionális ökoszisztémákon belül is számos kis információs sziget alakult ki, amelyek közt kevés a kommunikáció, kevés az átjárás, ezáltal az összképet is nehéz átlátni (ki, hol, mit csinál és mikor), mondta a startup-tudós.

A szakember szerint erre ad megoldást a RocketShepherd, amely automatizált módon gyűjti össze a régió startup-információit, mindet egy helyen tárolja, ezeket automatikusan frissíti, és rendszeres időközönként összehasonlítja. Ezen felül diagnosztizálja a cégeket, rájuk szabott egyedi javaslatokat tesz, aminek segítségével a vállalkozások tételesen kijavíthatják az észlelt eltéréseket és lemaradásokat a versenytársaikkal szemben (identify shortfalls, recommend remedies) annak reményében, hogy ezek segítségével sikeresen felzárkózhassanak nemzetközi versenytársaikhoz.

A nemzetközi mindset hiánya

Sok regionális cég óvakodik eleinte a nemzetközi szintű tervezéstől, mert ismeretlen számukra. Pedig minden lépésük, digitális megjelenésük már eleve nemzetközi lehetne, ugyanannyi erővel, szögezte le Sebastian Tamás. Sokszor nehezebb lokálisan üzletelni, mint globálisan terjeszkedni, főképpen a digitális technológiai termékeknél. Ahhoz, hogy a startupok elérjenek bizonyos metrikákat, amikkel fel tudják kelteni piaci befektetők érdeklődéseit, elkerülhetetlen a nemzetközi terjeszkedés digitálisan, valamint a nemzetközi ügyfelek megszerzése, már a korai fázisban is. Prototípussal rendelkező startupok számára számos eszközt tudunk nyújtani, emellett ázsiai és amerikai partnerhálózatunkkal is összekötjük ezeket a cégeket, szögezte le a vezérigazgató.

Hozzáférés a szakmai befektetőkhöz

Gyakran hiányos anyagokkal vagy túl korán keresik meg a regionális cégek a piaci befektetőket. Ebből adódóan visszautasítják őket es rákényszerülnek pályázati forrásból tőkét szerezni, aminek nagy hátránya, hogy több korlátozással és bürokratikus munkával járnak, valamint kevesebb szakmai tapasztalatot tud átvenni a cég.

A RocketShepherd megoldása lehetőséget biztosít One Pager (egyoldalas bemutatkozóanyag) és Pitch Deck (befektetőknek összeállított prezentáció) dokumentumok - automatizált - generálására, amelyekkel gyorsabban és szakmailag jobban tudják anyagaikat elkészíteni a befektetők számára. - Ráadásul az oldalon keresztül több ezer nemzetközi szakmai mentorral is össze tudjuk majd kötni őket, ahol percdíjas vagy havi átalányban lehet fizetni mentorokért tematika szerint, mondta a nemzetközi startupper.

Mi várható 2050-ig?

Vajon meg fog-e változni a startup, mint módszertan, elérjük-e azt a célt, hogy jövedelmező vállalkozások épülnek, nem pedig csak divathullámokat lovagolnak meg - tette fel a kérdést a Computerworld a magát "startup ökoszisztéma pásztornak" nevező szakembernek. - Mi a "startupokat" már úgy tekintjük, mint egy módszertant, és nem úgy, mint egy cégtípust. A jövőben az összes vállalkozásnak "startupizálódnia" kell, illetve már a megalakulásától fogva hangsúlyt kell helyeznie a digitalizációs és automatizációs folyamatokra, hiszen ezáltal könnyebben és gyorsabban megváltoztathatóak az üzleti folyamatok és modellek, ha a környezet ezt szükségessé teszi - például, mint egy járványban. Mi abban hiszünk, hogy egyre több startup lesz, illetve egyre több vállalat fog startupként működni. Valószínűleg több, kisebb cég lesz, amelyek felveszik a harcot a nagyokkal, hiszen dinamikusabban tudnak modellt váltani, illetve "pivotálni" (a változó kereslethez igazítani a meglévő terméket). Ezzel együtt egyre inkább háttérbe szorul az árbevételt hanyagoló gyors növekedés cégtípus (non-revenue based growth unikorniskodás), újra inkább árbevétel-centrikus lesz a vállalkozói fókusz - még akkor is, ha lassabb. Egyre inkább világossá válik, hogy az innováció egyenlő az integrációval, illetve egyre inkább moduláris termékek összefűzéseiből jönnek majd létre az újabb cégek, rendszerek és üzleti ökoszisztémák. Így nem annyira unikornis céllal fog előremenni a startup-ipar, hanem a gyakran említett csótány (krízisekben is kitartó/túlélő) módszertan fog uralkodni.

 

Hirdetés

Cikkünk a Computerworld 2021/10. számában, május 26-án jelent meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.