Hirdetés
. Hirdetés

Változások a British Telecom élén

|

A BT hazai részlegén történt személycserék a magyarországi szolgáltatóközpont jelentős növekedésének eredményei.

Hirdetés

Faragó Andor, BT
Faragó Andor, BT
Faragó Andort nevezték ki a vállalat magyarországi regionális (európai) szolgáltató központjának ügyvezető igazgatójává, amely pozíciót Ferenczi Tamástól vett át. Új pozíciójában végzi a budapesti és debreceni szolgáltató központok “egy szervezeti egységként” való irányítását. „A központ bővülése folytatódik – terveim között szerepel a szervezetfejlesztés, valamint meglévő és új funkcióink, üzleti területeink fejlesztésének, növekedésének támogatása helyi szakértelemmel és nem utolsó sorban, az elmúlt évek során szerzett piaci tapasztalatokkal” – mondta el Andor.

Faragó Andor 2004-ben csatlakozott a BT-hez a szerződés-menedzsment terület közép-kelet-európai vezetőjeként (Head of Contract Management C&EE), majd ezt követően mostani kinevezéséig a szolgáltató központ valamint az annak keretein belül működő funkciók felépítéséért és fejlesztéséért felelős igazgatója (Implementation and Transition Director) volt. A BT-t megelőzően a Siemensnél dolgozott, ahol hagyományos majd mobil távközléssel foglalkozó ágazatoknál gazdasági vezetőként karrierje dinamikusan haladt előre. Az informatikai és kommunikációs hálózatok divízióban gazdasági munkatársként kezdte pályafutását, majd négy évvel később már a Siemens Mobile Networks ágazat gazdasági vezetője lett.

Az új ügyvezető a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola nemzetközi kereskedelem szakán szerzett közgazdasági diplomát. Angolul és németül beszél. Házas, két gyermeke, egy fia és egy lánya van.

Ferenczi Tamás, BT
Ferenczi Tamás, BT
Ferenczi Tamás a vállalat nemzetközi szolgáltató központjának vezérigazgatójaként folytatja karrierjét, közvetlen felettese a BT globális szolgáltató központok tevékenységéért felelős alelnöke. A kinevezéssel Ferenczi Tamás a BT európai, közel-keleti és afrikai szolgáltató központi tevékenységéért felel.

Mostani pozícióját megelőzően a BT budapesti és debreceni székhelyű regionális szolgáltató központjának vezetőjeként Tamás feladata volt a központ versenyképes műszaki és szervezeti tényezőinek kiépítése Magyarországon, munkahely-teremtés és az üzleti funkciók létrehozása és sikeres működtetése céljából. A központ ma sikeresen működik, budapesti és debreceni helyszínein 600 embert foglalkoztat. Ferenczi Tamás 1999-ben csatlakozott a BT-hez műszaki igazgatóként. Később a BT gyorsan növekvő közép-kelet-európai régiós műszaki és szolgáltatási igazgatójává lépett elő, majd ezt követően 2004 és 2007 között a BT regionális ügyfélkapcsolati és hálózat-üzemeltetési igazgatójaként tevékenykedett.

BT-hez való csatlakozása előtt Ferenczi Tamás az Ericsson szoftvertervező mérnöke, illetve a Motorola értékesítési vezetője volt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, továbbá tanulmányokat folytatott a Karlsruhei Műszaki Egyetem Távközlési Intézetében is. Folyékonyan beszél angolul és németül. Nős, három fiúgyermek édesapja.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.