Hirdetés
. Hirdetés

VISZ szakmai díj "Az év informatikai oktatója 2013" pályázat nyertesének

|

A pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) írja ki a magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező felsőfokú oktatási intézmények részére, amelyekben a rendszeresített informatikusképzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.

Hirdetés

A pályázat kiírása, majd értékelése a megelőző oktatási évet követően ősszel történik meg, a díj átadására – ünnepélyes keretek között – decemberben, a VISZ éves záróünnepségén kerül majd sor. A pályázat kiírását, a beérkezett anyagok értékelését és a díj odaítélésére vonatkozó előterjesztést a VISZ szakértőkből és szakújságírókból álló bizottsága segítségével készíti el. A döntést – ennek figyelembevételével – a VISZ elnöksége hozza meg.

 

A VISZ „Az év informatikai oktatója” szakmai díjjal nem elsősorban az informatika oktatásában közreműködők szakmai-tudományos tevékenységét, illetve oktatáspolitikai szervező munkáját szeretné értékelni, hanem a közvetlen oktatási munkában oroszlánrészt vállaló informatikai oktatók erkölcsi-anyagi elismerésének emeléséhez szeretne hozzájárulni.

A díj nem pályakezdőknek szól, és nem életműdíj
A zsűri a következő súlyozással fogja értékelni a felsőfokú oktatási intézmények pályázatban megjelölt oktatójának elmúlt 3-5 éves munkáját, figyelembe véve az oktatásfejlesztésben és az elitképzésben/iskolateremtésben elért eredményeket és a hallgatói visszajelzéseket: 

- az oktató által személyesen irányított TDK-sok, diplomatervezők, önálló laboratóriumosok, esetleg PhD-hallgatók száma, a velük való foglalkozás gondossága és színvonala – hallgatóinak aktív részvétele pályázatokon, illetve mennyire vonta őket be ipari/gyakorlati projektekbe (40%);

- új tantárgyak, legkorszerűbb tananyagok kidolgozása, segédletek, tankönyvek írása, modern technológiák felhasználása az informatikai oktatásban (30%);

- az oktatás minőségének megítélése az elmúlt 3, illetve 5 év hallgatói véleményeinek átlaga, valamint a hallgatói önkormányzat írásos értékelése alapján (a pályázat szempontjából releváns értékelések) (30%). 

A pályázás módja
A VISZ eljuttatja a pályázati felhívást az informatikusképzés létszáma alapján az ország legjelentősebb felsőoktatási intézményeinek informatikai képzési vezetőjéhez (dékánhoz/főigazgatóhoz/intézetvezetőhöz), aki – amennyiben intézménye megfelelt a pályázati kiírás feltételeinek – belső egyeztetések révén előszelekciót végez, és az intézményenként maximum kettő (2) jelölt nevezési lapját visszaküldi a VISZ titkárságára. A nevezésre felkért intézmények a következők: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Főiskola, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Gábor Dénes Főiskola, Kaposvári Egyetem, Kecskeméti Főiskola, Miskolci Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nyíregyházi Főiskola, Nyugat-magyarországi Egyetem, Óbudai Egyetem, Pannon Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem.

Értékelési mód
A VISZ független szakmai zsűrit kér fel a díjazottak értékelésre. A zsűri minden tagja áttanulmányozza a karok vezetőitől beérkező pályázatokat, és azokat az előbbiekben megadott szempontrendszer szerint értékeli. A legjobbnak ítélt három pályázat jelöltjeit a zsűri szóban is meghallgatja, majd sorrendet állítva fel közöttük, felterjeszti őket a VISZ-elnökségnek. A VISZ-elnökség a soron következő elnökségi ülésen a javaslatokat megtárgyalja és dönt a díj odaítéléséről.

Díjazás
„Az év informatikai oktatója” VISZ-díj első helyezettjének díjazása 1.000.000 Ft és egy rézből készült tábla.
A második helyezett díjazása 800.000 Ft és egy rézből készült tábla.
A harmadik helyezett díjazása 500.000 Ft és egy rézből készült tábla.
A VISZ az első három helyezett oktatónak biztosít szakmai díjat. A díjakat – a hatályos jogszabályok figyelembevételével – a nyertes pályázatot benyújtó intézmény által megnevezett legalább közhasznúnak minősített alapítványnak utalja át a VISZ, amely gondoskodik a díjazottak által elkészített pályaműért járó szakmai díj folyósításáról.
A díjátadásra ünnepélyes keretek között, a szaksajtó képviselőinek jelenlétében kerül sor a VISZ decemberi évzáró rendezvényén, amelyen a legjobbnak ítélt három jelölt számára rövid bemutatkozási lehetőséget biztosítunk. A nagy sikerre való tekintettel a pályázatok leadásának határidejét a VISZ 2013. november 7-ig meghosszabbította.

A 2013. évi ütemezés
A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. november 7.
A zsűri rövid listájának összeállítási határideje: 2013. november 10.
A zsűri meghallgatja a legjobb pályázókat: 2013. november 22.
A pályázat eredményének kihirdetése: 2013. december 4.

Formai követelmények
A felkért intézmények dékánja, illetve főigazgatói által támogatott, intézményenként maximum kettő (2) jelölt pályázati anyagának a következő információkat kell tartalmaznia tömör formában, mellékletekkel együtt is maximum 5 (A4-es) oldal terjedelemben: 

- Jelölt neve, beosztása
- Jelölő intézmény neve
- A jelölt által tanított informatikai tárgyak, azok oktatási évei
- Az oktató által személyesen irányított TDK-sok, önálló laboratóriumosok, esetleg PhD-hallgatók száma és hallgatóinak sikerei. Nevezzen meg konkrétan kiírt szakmai témákat.
- A hallgatókkal való egyéni foglalkozások módja, gyakorisága és intenzitása. Milyen formában, mértékben használ újszerű, pl. közösségimédia-eszközöket a hallgatók bevonásához, motiváláshoz?
- Hogyan biztosítja azt, hogy „életszagú”, gyakorlati informatikai helyzeteket, problémákat is megismerjenek a hallgatók? (Például vállalati projektek, külső oktatók bevonása.)
- Közreműködése az utóbbi néhány évben bevezetett új tantárgyakban. Milyen új informatikai/technológiai témákat épített bele a tananyagba?
- Milyen tankönyvet, oktatási segédletet, jegyzetet írt az utóbbi 3-5 évben? Hány hallgatót értek el ezek a tananyagok és milyen módon terjesztette azokat?
- Milyen újszerű módszereket, technológiákat használ az oktatásban, illetve konzultációk során? (Például Facebook, mobilalkalmazás stb.)
- Az oktatás minőségének megítélése az elmúlt 3-5 év hallgatói véleményeinek átlaga alapján. Kérjük, csatolják a hallgatói önkormányzat írásos értékelését. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.