Hirdetés

A légkondenzációs hűtőtorony és az appok

|

Kilógott a sorból. Kilógott a szocialista felsőoktatási mintaintézmény professzorainak hosszú és szürkülő sorából. Nem véletlen, hogy Heller László azon nagyon kevesek közé tartozik, akikre büszkén emlékszem mint olyan egyetemi tanáraimra, akiknek előadásait volt szerencsém látogatni.

Heller László (1907-1980) évtizedeken át vezette be a hőtan tudományába a BME gépészmérnöki karának hallgatóit, akik - mint ahogy jómagam is - igyekeztek mindig ott lenni a hatalmas termekben, amikor a prof tartott előadást.

Különös volt, amikor behajtatott a BME kampuszába saját Mercedes-Benz W140-es vagy 150-es autójával, amit a sofőrje vezetett. Akkoriban (az 1970-es évek első felében) furcsának tetsző stílusban, mondhatni lazán beszélt, és olyanokról is szót ejtett, amikről akkoriban nem volt szokás a katedrán szólni. Botra támaszkodva lépett fel a dobogóra, ülve beszélt, és olykor meglepő dolgokat mondott. Az egész ember nem illett bele a rendszerbe

Azt mondta például, amikor az általa és feltalálótársa, Forgó László által kidolgozott (Heller-Forgó-féle) légkondenzációs hűtőtorony történetére tért ki, hogy az ötlet csak 20 százalék, a többi a 80 százalék. A "többi" a megvalósítás, a küzdelem, a hosszú út a sikerhez.

Aztán azt is mondta egyszer, hogy amikor ő étterembe megy, az étlapon nem a jobb oldalt, hanem a bal oldalt nézi. Heller sikeres volt, tehetős volt, szabad volt. És nem félt.

Nemegyszer idézte egykori professzorait. Heller 1931-ben az Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) Zürich (Szövetségi Műszaki Főiskola, Zürich) falai között lett diplomás (akkoriban a szilárdságtan volt a szakterülete). Az 1855-ben alapított ETH a világ egyik legnagyobb presztízsű felsőoktatási intézménye. Azoknak a Nobel-díjasoknak a száma, akik hallgatói vagy/és professzorai voltak az ETH-nak, huszonegy - a professzorok esetében csak azokat számolva, akiknek a Nobel-díjat érő teljesítménye az ETH-ban valósult meg.

(Tényleg csak az érdekesség kedvéért és zárójelek között jegyzem meg, hogy az ETH éves költségvetése mostanság 1,62 milliárd dollár, ami uszkve 450 milliárd forint.)

 

Ebben az intézményben végzett és volt professzor Albert Einstein, itt végzett vegyészmérnökként Neumann János - és egyáltalán nem mellesleg Forgó László is (ő két évvel előbb fejezte be tanulmányait, mint Heller).

Talán ide illesztem - mintegy megmutatva egyik nem-helleri szellemi magaslatát az Alma Materemnek - a gépelemek professzorom egyik megjegyzését (hangsúlyozom: az 1970-es évek első felében járunk ekkor). A leendő mérnökök figyelmét kívánta felhívni arra: fontos, hogy a gépek egyszerűek legyenek. Azt találta mondani, hogy a Wartburg személyautó azért remek járgány, mert ha nagyon muszáj, az ember (értsd: az autó használója) maga is meg tudja javítani. (Nem sokkal később egyébként magam is megbizonyosodtam erről, miközben jó autókról álmodtam.)

Mostanában, amikor a startupok korát éljük, amikor sikk olyan új vállalkozásba fogni, amely várhatóan meghódítja majd az egész világot, gyakran jut eszembe egykori hőtanprofesszorom és az ő mondása az ötletről és a többiről. Elsősorban az a 20 százalék foglalkoztat, ami az ötlet.

Heller esetében az ötlet egy lehetséges megoldás egy energetikai problémára, mégpedig olyan megoldás, amelynek kidolgozásához tudományos felkészültség és innovatív megközelítés egyszerre szükséges. Az effajta ötletek megszüléséhez éveket kell felsőfokú intézményekben tanulni; az effajta ötletek megszülői nem csupán szorgalmasak, hanem tehetségesek is, és tehetséges tanárokkal vannak/voltak körülvéve.

Áttekintve az új technológiai vállalkozások magyar mezőnyét, úgy tűnik, hiány mutatkozik olyan cégekben, amelyek a mérnöki, tudományos tőről fakadó ötletekkel indulnak. Az is lehet, hogy az ilyen ötletek/megoldások eleve a nagy - többnyire nemzetközi - cégek véráramába kerülnek - ahogyan ez egyébként Hellerék esetében is történt.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a mostani innovációs pezsgésben az appszintű megoldások dominálnak. Ennek okain érdemes elmerengeni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.