Nem én voltam az, aki az előbbi mondatot megfogalmazta, hanem a hazai szoftvertesztelés egyik megbecsült szaktekintélye, amikor egyik közös barátunk összeültetett bennünket egy tervezett közös vállalkozás elindításakor. Én készültem. A fellegekben repdestem, messze a jövőbe irányítottam optimizmustól sugárzó tekintetemet, és egy ilyesmi víziót fogalmaztam meg: hazánk lesz az infokommunikációs tesztelés egyik világközpontja.
Ekkor jött a szaktekintély a bevezetőmben citált sprőd mondatával, lerángatva engem a magyar rög durva valóságába. Oké, mondtam, akkor tegyünk valamit azért, hogy ne így legyen. El is vonultam cellamagányomba, és azt ötlöttem ki, hogy a mi Computerworldünk idén foglalkozzon a teszteléssel, más témákhoz kapcsolódva cikkekkel és a konferenciáin előadások formájában, illeszkedve az adott rendezvény szakmai fókuszához.
Ötletemet az előbbiekben emlegetett urak osztatlan lelkesedéssel fogadták, így hát nagy szerényen e hasábokon idei első írásomban meghirdetem: a mi Computerworldünk 2018-ban, számos feladatának elvégzése mellett, azon is fog fáradozni, hogy javítson az infokommunikáció e nálunk kevéssé becsült, szakmailag nem kellő módon kezelt területének megítélésén és ismertségén.
Álljon is itt mindjárt három téveszme, amelyek közrejátszhatnak abban, hogy e téren itt tartunk!
A tesztelés mindig a végén jön. Ha egy pukizó cicás játékappnál valamivel bonyolultabb és jóval kritikusabb informatikai dolog fejlesztéséről van szó, a tesztelőket, akiket emelkedett szakmai körökben igen gyakran a minőség biztosítóinak is neveznek, már az igények előzetes felmérésének fázisában illik bevonni a projekt megvalósításába. És végig, az éles indításig ott dolgoznak a projekt többi osztagával együtt a minőség e felkent őrei. Jegyezzük meg, hogy nekik is van külön stratégiájuk, saját projekttervük, amelyeket az általuk szolgált projekt alapján alkotnak meg! Téveszme tehát, hogy a tesztelőket minden esetben elegendő az indulás előtti időkben bevetni, hogy akkor mondják meg, mi a baj, majd azt gyorsan kijavítjuk, és élesíthető is a rendszer.
Az agilis fejlesztés során nincs szükség tesztelésre. Tesztelésben a világ nálunk fejlettebb tájékain külön módszertan szerint járnak el az agilis fejlesztések minőségének ellenőrzésekor. Nincs menekvés, nem vágyott fejlemény a leállás, a hibás működés, a felhasználó idegeit tépázó lassulás azoknak a rendszereknek a működtetésekor sem, amelyek a fejlesztő és a felhasználó intenzív együttműködéséből születnek. Mindenki jobban jár, ha a projekt körültekintő tervezője és menedzsere nem hisz abban a téveszmében, amely szerint az agilitás csodatévő hatására a mű oly' tökéletes lesz, hogy teljesen felesleges teszteléssel nyújtani a piacra jutás idejét.
A tesztelésre fordított összeg ablakon kidobott pénz. Nem találtam olyan elemzéseket, amelyek számokkal, kalkulációkkal bizonyítanák, hogy x tesztelésre fordított forrás y összegű megtérüléssel (például az utólagos hibajavítások, leállások okozta többletköltségek megspórolásával) jár. A tesztelés természete üzleti szemmel nézve az informatikai biztonsághoz hasonló: a világ pénzét is rá lehet költeni, egy ponton túl viszont a minőség nem javul szemmel látható, érzékelhető mértékben, és lehet sokkal kevesebbet is szánni rá, mint amennyi ésszerű volna, ám ekkor a minőség az elvárt szint alatt marad, és a világ minden pénze sem lesz elég a károk felszámolására.
(E cikk minőségbiztosításában öten működtek közre.)