. Hirdetés

Az utolsó harmadban vannak a magyar vállalkozások az infokommunikáció használatának uniós listáján

|

A fővárosban, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) informatikai kollégiumával, az MKIK központjában folytatta ma a konzultációját Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos. Több mint egy tucat magyar informatikai vállalat vezetőinek, képviselőinek ismertette a biztos az InternetKon eddigi történetét, és felvázolta a következő hónapok programját.

Hirdetés

Sajtóértekezleten számolt be a biztos és az MKIK elnöke, Parragh László az MKIK informatikai kollégiumával történt egyeztetésen elhangzottakat. „Az alapvető infokommunikációs eszközök használatában Magyarország az Európai Unió utolsó harmadában van, a magyar vállalkozások jellemzően kevésbé használják az infokommunikációt, mint eszközt a működésük során” – mondta Parragh László a sajtó képviselőinek.

Példáként említette, hogy a honlappal rendelkező vállalkozások arányának átlaga az unióban 73%, hazánkban ez a szám mindössze 61%, amellyel a 23-ik helyen vagyunk. Az unióban a szélessávú internet-eléréssel rendelkező vállalatok átlaga 90%, nálunk csak 85%, és ezzel is a 23-ik helyre szorulunk. Az MKIK elnöke hangsúlyozta, hogy változtatni kell, elsősorban szemléletváltozásra van szükség, főként a korszerű eszközöktől idegenkedő vállalkozók körében, akik kizárják magukat a versenyből azzal, hogy nem aknázzák ki az infokommunikációban rejlő lehetőségeket.

Parragh László (balról) szerint van hova fejlődni (mellette Deutsch Tamás) 


Deutsch Tamás elmondta, hogy, amint erről az egyeztetés résztvevőit is tájékoztatta, a beérkezett 2770 kérdés- és témajavaslatot hat, egymástól jól elhatárolható témakörbe lehet sorolni. Ezek a következők: 1. az internet-elérés legyen megfizethető, 2. a digitális kompetencia fejlesztése, 3. az internet legyen mindenhol elérhető, 4. az internet legyen biztonságos, 5. az internet segítse a gazdaság fejlődését, 6. az interneten legyenek tartalmak és szolgáltatások.

A biztos elmondta, hogy a gazdaság fejlődésével kapcsolatos témakörben nagy számban érkeztek kérdésjavaslatok az induló vállalkozások, a startupok támogatásával kapcsolatban. Megemlítette, hogy érkeztek olyan kérdésjavaslatok is, amelyek afelé irányítják a döntéshozók figyelmét, hogy miként lehet az adócsökkentés eszközével az internethasználat minőségét, számosságát elterjedtségét növelni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.