. Hirdetés

Christopher Laska szerint a szabadabb ügyfél lojálisabb

|

Hűségidőtől független okostelefon-csere lehetőséget jelentett be szerdán a Telenor Magyarország.

Hirdetés

A „Készülékcsere bármikor” programban a váltás lehetősége a lakossági számlás ügyfelek számára érhető el szerdától, elsőként a régióban. A Telenor ügyféligény alapján vezette be a módosítást, hiszen a készülékek sokkal gyorsabban fejlődnek, mint ahogy a 2 éves hűségidő lejárna.

Christopher Laskát, a Telenor Magyarország vezérigazgatóját arra kértem, hogy világítsa meg a most indított program üzleti hátterét. Az bizonyosnak tűnik, hogy az ügyfelek számára vonzó az ajánlat, de vajon a Telenornak miért éri meg?

„Hosszú éveken át a cégek – mint ahogy mi is – arra fókuszáltak, hogy új ügyfeleket szerezzenek, és kevésbé törődtek a meglévő ügyfelekkel” – mondta a vezérigazgató. „Az utóbbi két évben azonban rengeteg erőfeszítést tettünk azért, hogy meglévő ügyfeleinket elégedettebbé és vállalatunkhoz hűségesebbé tegyük. Sikereket értünk el: nagy javulást mérhettünk a havi jelentésekben. Elemzéseket végzünk, hogy megtudjuk, mik ügyfeleink főbb elvárásai, illetve mit méltányolnak a leginkább velünk és szolgáltatásainkkal kapcsolatban. Elindítottuk a MyTariff szolgáltatásunkat, amelyhez hasonló sincs Európában, és azt tapasztaljuk, hogy ügyfeleink szeretik a szabadságot és szeretnek új dolgokat felfedezni, továbbá azt választani, amit választani akarnak, nem megelégedni a testre nem szabható megoldásokkal. Lehet, hogy amit választanak, nem olcsóbb, viszont nem irritáló, mert nem kell fizetni azért, amit nem használnak, nem szeretnek, vagy egyenesen gyűlölnek. Ha olyasmit adsz az ügyfeleidnek, amit szívesen használnak, akkor nem akarnak elhagyni téged.”

Arra a kérdésemre, hogy vajon az üzleti felhasználók számára terveznek-e a „Készülékcsere bármikor” lehetőséghez hasonlót elindítani, Laska ezt a választ adta:

„Logikus, hogy a mikrovállalkozások, vagyis a SOHO piaci szegmensébe is bevezetjük majd ezt a lehetőséget. A nagyobb cégeknél a távközlési szolgáltatókat tendereztetik, mint ahogy a Telenor is versenyezteti beszállítóit, ami a kommoditizálódás felé vezet. Annyit elmondhatok, hogy ha a megbízók rugalmasak, mi is rugalmasak lehetünk, és igazi értéket adhatunk az ügyfélnek."

 

 
 
Nem árt tudni, hogy az okostelefon árába beszámítják a régi készülék árát, de a csere díja attól is függ, hogy hány hónap van hátra a hűségidőből. A beszámított készülékeket egy külső cég veszi át és értékesíti.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.