Interneten sem nézhetik a határon túliak a riói olimpia magyar tévéközvetítéseit

|

Mindent megtesz az MTVA azért, hogy a határon túl élő magyar közösségek nézhessék a magyar sportközvetítéseket - hangsúlyozta Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója ma Tusnádfürdőn, az Infotér sátor egyik kerekasztal-beszélgetésén.

Hirdetés

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében rendezett szakmai beszélgetésen Vaszily elmondta, hogy az M4 Sport csatorna létrejöttével új környezetbe kerültek korábban megkötött jogi megállapodások. Ugyanakkor törvénybe foglalt feladatát végezve az MTVA-nak meg kell oldania, hogy a határon túl élők is magyar nyelvű közvetítéseket láthassanak sporteseményekről, különös tekintettel a magyar érdekeltségű versenyekről, mérkőzésekről. Elérték az olimpiai játékok közvetítéseinek jogtulajdonosával folytatott tárgyalásokon, hogy a 2018-as téli olimpiától kezdve 2024-ig már az összes olimpiai játékot közvetítheti az MTVA a határon túl élőknek is. Sajnos a riói olimpiára ezt a megállapodást nem tudták kiterjeszteni.

Kérdésünkre válaszolva Vaszily elmondta, hogy a jogtulajdonos internetes felületeken sem engedélyezi a riói olimpiai közvetítések elérését Magyarország határain kívüli felhasználóknak, ezért geoblokkolást kell alkalmazni, amit a jogtulajdonos szigorúan ellenőriz. Jó hír viszont, tette hozzá a vezérigazgató, hogy az MTVA a 2018-2024-es időszakra rendelkezik a közvetítésekkel kapcsolatos összes digitális joggal.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.