. Hirdetés

Nyomozás köztéri kamerákkal

|

Megnevezte a gyanúsítottakat a londoni rendőrség magas rangú tisztje, Neil Basu a szeptember 5-én tartott sajtóértekezleten. A kettős ügynök, Szergej Szkripal és lánya, Julija Szkripal ellen az oroszok által kifejlesztett, novicsoknak nevezett idegméreg hatóanyagával elkövetett emberölési kísérlet nyomozásában a köztéri kamerák rögzítette felvételek elemzésével értek el áttörést.

Hirdetés

Miközben Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov arcképét vetítették ki az idézett tájékoztatón, a terrorellenes londoni rendőri egység helyettes vezetője, Basu hangsúlyozta: igen valószínű, hogy a két 40 év körüli, orosz útlevéllel utazó, Aeroflot-járattal érkező és távozó gyanúsított álnevet használva, tehát hamis útlevelekkel lépett be az országba.         

"...a repülőtérről vonattal utaztak Londonba, és körülbelül délután 5 óra 40 perckor érkeztek meg a Victoria állomásra" - kezdte részletes beszámolóját Basu, majd március 2-től, az orosz duó landolásától a 4-iki hazarepülésééig az időtengelyen haladva, körülbelül-óra-perc időmegjelöléssel vezette végig a hallgatóságot a gyanúsítottak útvonalán. Megmutatott néhányat a kamerák által készített felvételek közül, amelyeken mindkét orosz látható és felismerhető.

          

A körülbelül ebben a kontextusban szerintem azt jelenti, hogy a felvételeken szereplő jelzés a mondott időt mutatja, ami igen nagy valószínűséggel a pontos idő.           

Egyáltalán nem zárom ki, hogy más módon, tehát nem csupán a köztéri megfigyelő kamerák felvételeire alapozva igyekeztek feltárni, mikor merre jártak a gyanúsítottak. Azt azonban nem feltételezem, hogy a két oroszra már megérkezésükkor vagy utána bármikor ráálltak volna, mert akkor arra is volna közvetlen bizonyíték, hogy valóban ők permetezték be a célszemélyek bejárati ajtaját a mérgező hatóanyaggal.           

Megjegyzem: elgondolkodtató, hogy ez a két orosz hamis útlevéllel szabadon flangálhatott az Egyesült Királyságban, mint utóbb kiderült, igen valószínűen gyilkossági szándékkal, majd minden nehézség nélkül gyilkossági kísérletet hajhatott végre egy kettős ügynök ellen. Az is elgondolkodtató, hogy ez a kettős ügynök nem részesült semmilyen személyes védelemben.

           

A fentiekből következik, hogy valóban kulcsfontosságú szerepet játszhatott a felderítésben a köztéri kamerák felvételeinek alapos vizsgálata és elemzése. Viszont nekem úgy tűnik, hogy e művelet elhúzódott, mert szinte napra pontosan öt egész hónap telt el a bűncselekmény elkövetése és a gyanúsítottak megnevezése között.           

Nincsenek információim arról, hogy az Egyesült Királyságban a köztéri kamerák rögzítette felvételek tárolásának, elérésének és felhasználásának milyen a jogi és technológiai környezete. Ám a vizsgálat elhúzódásából arra bátorkodom következtetni, hogy egynél sokkal több gombot kellett megnyomni a billentyűzeten, egynél sokkal több egyeztetésre volt szükség ahhoz, hogy a gyanúsítottak útvonalán működő kamerák felvételei a vizsgálatot végzőknek mind rendelkezésére álljanak.           

Bátorkodom feltételezni azt is, hogy az Egyesült Királyság bűnüldözőinek egyelőre nem áll rendelkezésükre olyan rendszer, amelyen megfigyelő kamerákkal akár valós időben, arcfelismeréses azonosítással képesek volnának követni emberek mozgását. Feltételezem azt is, hogy nincs olyan rendszerük sem, amely a köztéri kamerákkal megfigyelt ember mozgásából arra volna képes következtetni, hogy a megfigyelt valami olyasmit fog elkövetni, ami törvénybe ütközik. Azt feltételezem tehát, hogy nem rendelkeznek olyan rendszerrel, amely a mesterséges intelligencia lehetőségeit aknázza ki a bűnmegelőzésben.           

Ha ugyanis fel lennének vértezve a brit bűnüldözők ilyen rendszerekkel, akkor Alekszandr és Ruszlan nem jutott volna el Szkripalék Salisburyben lévő otthonának bejárati ajtajáig.

Azoknak a figyelmébe ajánlom ezt az írásomat, akik a Pintér Sándor belügyminiszternek az Országgyűlésnek 2018. októberi dátumjelzéssel benyújtott, T/2930. számú törvényjavaslatában foglaltakon nagy hevességgel vitatkoznak. Tárolják központi helyen a közterületi kamerák felvételeit! - áll a törvényjavaslatban.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.