Hirdetés
. Hirdetés

Megvan a Yahoo új vezérigazgatója

|

A Yahoo élére Jerry Yang távozása után Carol Bartz kerül. Elemzők szerint az új vezetővel a felvásárlási tárgyalások is újraindulnak a Microsofttal.

Hirdetés

A Yahoo bejelentette, hogy a vezérigazgató megüresedett pozícióját a most 60 éves Carol Bartz (képünkön) tölti be. Bartz 2006-ban lett az Autodesk elnöke, előtte 14 évig vezette a szoftvercéget. Érkezését a Yahoo-hoz Jerry Yang távozása tette szükségessé - a cég társalapítója azután távozott, hogy visszautasította a Microsoft részvényenkénti 33 dolláros, összesen 47,5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, és ezzel alaposan magára haragította a befektetőket. Bartz egy nem éppen rózsás helyzetben lévő céget vesz át, Yang távozása után ugyanis a Yahoo részvényeinek árfolyama 12 dollárra zuhant.

Mielőtt az Autodeskhez került volna, Bartz kilenc évet töltött a Sun Microsystemsnél, távozásakor a második legmagasabb rangú vezető volt az akkori vezérigazgató, Scott McNealy mögött. Szerepelt a Fortune magazin az üzleti világ 50 legbefolyásosabb asszonyát bemutató cikkében, valamint a Barron's a világ 30 legnagyobb tiszteletben álló vezérigazgatóját felsoroló listáján.

Az elemzők egyöntetűen pozitívan látják Bartz csatlakozását a Yahoo-hoz. Vezetése alatt az Autodesk részvényei évenként átlagosan húsz százalékot emelkedtek, így azok a Yahoo-befektetők, akik végignézték, hogy a részvényeik árfolyama meredeken zuhan, szintén bizakodóak.

yahho_graf_k.jpg

A Yahoo részvényeinek árfolyamváltozása az utóbbi hónapokban. A csúcs még november elején 13,96 dollár volt - egy éve a Microsoft részvényenként 33 dolláros ajánlatot tett...
Az ábra nagyítható (forrás: Yahoo Finance)

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.