Hirdetés
. Hirdetés

20 éves a LED nyomtatótechnológia Európában

|

Az OKI 1989-ben mutatta be első LED technológiával működő üzleti nyomtatóit. Ennek a technológiának köszönhetjük az első, színesben is 12-20 lap/perces teljesítményt nyújtó készülékeket is.

Hirdetés

Manapság a sík képernyős televíziók kapcsán esik talán legtöbb szó a LED-ekről, de más jelentős területeken, így a nyomtatásban is hamarabb alkalmazásra került a technológia.


A LED (Light Emitting Diodes), vagyis a fénykibocsátó diódák technológiája ugrásszerűen fejlődött 1962-es feltalálása után, olyannyira, hogy a nyolcvanas évek végére nyomtatómű előállítására is használhatták. Az OKI Printing Solutions LED technológiával működő nyomtatóit 20 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdte árulni Európában. Az OL400 és OL800 széria volt az első, amelyekben már nem a megszokott lézer, lencse és többszörös tükrök rendszerét használták.

OL 800
 
Alapvetően a LED nyomtatók ugyanazokat a lépéseket használják, mint a lézernyomtatók. Mindkét rendszer működése foto-elektrosztatikus, azaz megegyezik a hagyományos fénymásolók működésével. A nyomtató processzora által vezérelt fényforrás megvilágítja a fényérzékeny hengert, amelynek a felületén töltésváltozás keletkezik, és a megfelelő pontokon magához vonzza a festéktartályból adagolt festékport, amely a hő és nyomás hatására rögzül a papíron.

A lézernyomtató nevének megfelelően lézerfénnyel gerjeszti a henger felületét, melyet motorokkal mozgatott tükrök juttatnak célba. A LED nyomtatóműben ugyanezt a szerepet egy a papír teljes szélességét átfogó mikro-LED lámpasor látja el. Az OKI Printing Solutions úttörő a nagy sűrűségű LED-tömb kifejlesztésében, az 5 milliméter keskeny eszközön közel 15 ezer digitális fényforrás található, amely 1200 dbi felbontású nyomtatást tesz lehetővé, a nyomtatási sebesség csökkenése nélkül.

A LED technológia az üzleti nyomtatásban alaposan megvetette a lábát. Azóta már közel négy millió, az OKI LED technológiáját használó eszközt - nyomtatót, multifunkciós terméket és faxgépet - adtak el az európai, közel keleti és afrikai régióban.

Ha összehasonlítjuk a LED- és a lézertechnológiát, a LED legnagyobb előnye, hogy a megvilágítómű maga nem tartalmaz mozgó alkatrészt, így nincs kitéve kopásnak. További jó pont, hogy a LED-fejek és a fényhenger együtt olyan kis helyet foglalnak, hogy a színes nyomtatókban egymás mellé helyezve is elférnek. Ennek köszönhető, hogy kis helyigénnyel állíthatók elő LED-es tandem (inline) rendszerű színes nyomtatók, a tandem elrendezés pedig a hagyományos forgó rendszerű lézernyomtató felállásnál négyszer-ötször gyorsabb működést is produkálhat. A hagyományos, forgó rendszerben ugyanis alapszínenként újra át kell küldeni a papírt a papírúton, míg a tandem felállásban egymás után egy vonalban sorakozik a négy festékező, így egy menetben elkészül a színes nyomat is. Ennek eredményeként a készülék magas, 1200 dpi felbontásban nyomtat, míg a mérete továbbra is kompakt marad.

A lézernyomtató egy összetett és meglehetősen terjedelmes elrendezésben lézer fényforrást, forgó tükröket és lencséket használ. A tükrök mozgatásához szükséges motorok csökkentik a nyomtatási sebességet. Nagyobb méretű papírok esetében, a lézer-tükör-lencse és a henger közötti távolságot a papír méretének megfelelően növelni kell, ezért a nyomtatónak lényegesen nagyobb helyre van szüksége. Egy A3-as LED-nyomtató ugyanolyan méretű, mint a legtöbb A4-es lézernyomtató. Az átlagos A3-as LED nyomtató 35 százalékkal kisebb, mint a legtöbb A3-as lézernyomtató.

Egy irodai extra, hogy az egyenes papírvezetésnek köszönhetően a LED-es nyomtatók általában alkalmasak nehezebb média, névjegykártyák, brossúrák vagy akár 120 cm-es bannerek, rekámcsíkok nyomtatására is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.