Hirdetés
. Hirdetés

2016-ra megfizethetőek lesznek a 3D-s nyomtatók

|

Fogyasztói szempontból távoliak még ezek az eszközök, a cégek viszont tárt karokkal várják őket.

Hirdetés

A fogyasztók szempontjából az idei évtizedben még biztosan nem válik elterjedté a 3D-s nyomtatás, azonban a cégek már tárt karokkal üdvözölnék a technológiát, ha nem lenne ilyen drága. A Gartner elemzői szerint ez már nem lesz sokáig probléma, ugyanis a 3D-s nyomtatók ára 2016-ban már nem lesz ilyen magas.

A jóslatok szerint egy üzleti célra tervezett 3D-s nyomtató kevesebb mint 2000 dollárba kerül majd, ezzel pedig a kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé válik. A médiában és a tudományos műsorokban is nagy figyelmet érdemlő technológia jelentős előrelépést hozhat a gyártás szabadságában és a katasztrófák utáni helyreállításban. Említést érdemlő példa, hogy egy ember koponyáját 75 százalékban 3D-s nyomtató alkotta implantátummal tudták helyettesíteni.

Pillanatnyilag a műanyag a 3D-s nyomtatók által használt alapanyag, emiatt pedig láthattunk már így készült cipőket, ruhákat, de még fegyvereket is. Az interneten egyre több 3D-sen nyomtatható anyagot lehet találni, tehát az ágazat sikeréhez már csak a hardver hiányzik. Azután a tervezők akár otthon is elkészíthetik a prototípusaikat.

Fogyasztói szempontból a legnagyobb probléma a 3D CAD tervezési ismeretek hiánya, anélkül ugyanis jelenleg nem igazán készíthetőek érdemi, 3D-s modellek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.