Hirdetés
. Hirdetés

30 éves a PC

|

DOStalgia címmel kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeumban. A leghíresebb személyi számítógép, az első valódi mikroprocesszor és a világ egyik legelső e-könyv olvasója - amelyet Charles Simonyi ajándékozott családjának - látható a múzeum új időszaki kiállításán.

Hirdetés

Intel 4004 processzor
Intel 4004 processzor

Harminc éve, 1981-ben jelent meg az IBM, az Intel és a Microsoft kooperációjának eredményeként az IBM PC, minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépe. Azóta a PC szó nem csupán a Personal Computert (személyi számítógépet), hanem elsősorban az IBM PC utódait jelenti. A PC megjelenését az tette lehetővé, hogy 10 évvel korábban készült el az első mikroprocesszor, az Intel 4004, amely egy új generáció kezdetét jelentette az informatika világában.

A nyolcvanas évek elejétől az SZKI, majd a Műszertechnika, a Videoton és más magyar cégek is bemutattak IBM-kompatibilis személyi számítógépeket. Az évtized folyamán egyre több távol-keleti alkatrész jutott el az országba. A PC és klónjai először az irodákat hódították meg, majd a 90-es évek közepére kiszorították a különböző házi számítógépeket. Ez az íróasztalunkat uraló „szürke doboz" megváltoztatta mindennapjainkat, ezért a kiállítás a PC - és vezérlőműve: a mikroprocesszor - előtt tiszteleg.

Les Vadasz, a világ első mikroprocesszorának vezető konstruktőre a következő személyes üzenetet küldte a DOStalgia - 30 éves a PC kiállítás látogatóinak: „Az első mikroprocesszor 2300 tranzisztorból épült fel. Mára ez a szám a milliószorosára nőtt... több mint 2 milliárdnál tartunk! Az elmúlt évtizedekben ez a technológia gyökeresen megváltoztatta mindennapi életünket, a munkánkat és a számítógépes játékok világát is. Nagy utazást tettünk, és a forradalom folytatódik..."

30 évnyi fejlődés
Az Intel első, 1971-es 4004-es mikroprocesszorával összehasonlítva a 2011-es Intel Core új generációs processzorok négyezerszer gyorsabbak és ehhez akár négyezerszer kevesebb energiára van szükségük. A kiállításon számos ritka relikvia lesz látható: a 4004-es processzor, és az IBM Model 5150 - a világ első igazi PC-je - mellett többek között az IBM PC elődje: az IBM Displaywriter, valamint az első magyar gyártású PC - egy IBM-klón, a Proper. A kiállítás bemutatja az Intel termékpalettáját, processzorait, valamint azt a korai e-book olvasót és néhány más olyan tárgyat, amelyet Charles Simonyi ajándékozott édesapjának, Simonyi Károly fizikus professzornak.

A kiállítást Nagy Károly magángyűjtő együttműködésével a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum rendezte az Intel Hungary Ltd. magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.