Hirdetés
. Hirdetés

36 éve hunyt el Gábor Dénes

|

A Nobel-díjas magyar fizikus, gépész,- illetve villamosmérnök, 79 éves korában halt meg Londonban.

Hirdetés

Gábor Dénes Günszberg Dénes néven született 1900 június 5-én Budapesten. Az elemit a Szemere utcai népiskolában, a középsikolát a Markó utcai Magyar Királyi Állami Főreáliskolában végezte. Az Első Világháborúban 1918 márciusától az észak-itáliai fegyverszünetig szolgált, majd felvételt nyert a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki osztályába.

Hirdetés

1920-tól Berlinben tanult ahol rendszeres résztvevője volt Einstein szemináriumainak. Szigorlatát 1921-ben tette le a Műegyetemne, mérnöki diplomáját három évvel később Berlinben szerezte meg. 1927-1932-ig Siemensstadtban, a Siemens és Halske kutatólaboratóriumában, 1932-1933-ig pedig Erlangenben, a Siemens-Reiniger-Veifa nevű cégnél dolgozott.

A náci hatalomátvétel után hazatért Németországból majd egy rövid amerikai kitérő után Angliában telepedett le, ahol a British Thomson-Houston Társaság kutatólaboratóriumában dolgozott.

 

1947-ben itt találta fel a holográfiát, amiért később, 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. A holográfia azonban 1960-ig, a lézer felfedezéséig nem terjedt el. 1949-1958-ig az Imperial College-ban elektronikát adott elő. 1956-ban a Royal Society a tagjává választotta. 1958-1967-ig az alkalmazott elektronfizika professzora volt az Imperial College-ban.

1974-ben szenvedett súlyos agyvérzést, Londonban halt meg 1979. február 9-én.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.