Hirdetés
. Hirdetés

"Kutatásaink célja, hogy megismerjük a komplex rendszerek működését"

|

Interjú Barabási Albert-Lászlóval, a bostoni Northeastern University Komplex Hálózatok Kutatási Központjának igazgatójával.

Hirdetés

barabási albert-lászló jövőkutató

Computerworld: Az ön 2010-ben megjelent Villanások című könyve magyar kiadásának alcíme elég kategorikus: A jövő kiszámítható. Valóban így áll a helyzet?
Barabási Albert-László:
Az eredeti (angol) alcím így hangzott: A cselekedeteink mögötti rejtett mintázatok. A kiadóval közös döntés volt, hogy ezt a magyar nyelvhez jobban illeszkedő, tömörebb és figyelemfelkeltő szövegre cseréljük. Ami pedig a kiszámíthatóságot illeti: mint az a mobiltelefonos adatok feldolgozásából kiderült, az emberi mozgások 93%-os pontossággal kiszámíthatók. Minden egyéb emberi tevékenység is előrejelezhető, mindez csak attól függ, mennyi adat áll a rendelkezésünkre. Lehetetlen lenne megjósolni például, hogy holnap mit fogok álmodni, de ha ismerem az elmúlt tíz év összes álmát, a sajátjaimat és más emberekét, és mindez egy adatbázisban a rendelkezésemre áll, akkor minden egyes motívumhoz hozzárendelhetek egy számot, ami annak valószínűségét mutatja, hogy az illető motívum holnap meg fog jelenni az álmomban. Könnyen lehet, hogy ez a szám csupán 5%, de az is lehet, hogy 80%. Ugyanígy minden emberi tevékenységhez hozzárendelhető egy ilyen szám, és mint láttuk, az emberi mozgások esetében ez megdöbbentően nagy. Ennek elég nyilvánvaló okai vannak: az emberek többségének a mozgástere meglehetősen korlátozott, néhány fix pont - a munkahelyünk, iskolánk, otthonunk, bevásárlásaink és szabadidős tevékenységeink helyszínei - határozzák meg. Kevesen vannak, akiknek a mozgása szinte teljesen kiszámíthatatlan, mondhatni ötletszerű. Ezért ez egy olyan terület, ahol jó eséllyel lehet prognózisokat felállítani. De a módszer, amelyet kidolgoztunk, a viselkedés egyéb aspektusaira is ugyanígy alkalmazható.

CW: Viselkedésünket milyen mértékben befolyásolják az ismerőseink?
B. A-L.:
Mondok egy példát: a 3 éves lányom mindenben utánozza a nagyobb testvérét. A gyerekek viselkedése jól mutatja az emberi tanulási folyamatokat, amelyek a másoláson alapulnak. A felnőttkori viselkedésünk is sok esetben a látott minták egyszerű lemásolása: azért veszünk meg egy telefont, egy tévét, egy médialejátszót, mert a barátainknak is az van. A termékek terjedésében a közösségeknek nagy szerepük van. Az, hogy bizonyos javakat birtoklunk, a beilleszkedésünket segíti a vágyott közösségbe, úgy is mondhatjuk, hogy a beilleszkedésnek ez az ára.

CW: A közösségi oldalak révén ma már meglehetősen kiterjedt lehet az aktív ismerősi körünk, akikkel nap mint nap információk tömegét osztjuk meg. Milyen céllal használhatók fel ezek az adatok?
B. A-L.:
Én nem tudok erre választ adni, én azt ismerem, hogy mi ennek a tudománya. Persze fontos azt is megismerni, hogy mire jók ezek az ismeretek, és hogyan lehet visszaélni velük. Azonban az én véleményem az, hogy az adatvédelmi aggodalmak, különösen Európában, túlzóak. Én ezekben a félelmekben nem hiszek. A sajtó hajlamos egyes kivételes eseteket felnagyítani, nagy hírverést csapni, és ez azt a látszatot kelti, hogy a veszély nagyobb, mint ami a tényleges valóság. Az emberek általában rosszul mérik fel a veszélyek súlyát. Pl. féltjük a gyerekünket egyedül kiengedni az utcára, pedig a statisztika azt mutatja, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy mi magunk teszünk benne kárt, mint hogy pl. elrabolják és bántják. Mint ahogy autóbalesetben is többen halnak meg, mint repülőgép-szerencsétlenségben, mégis ez utóbbi sokkal riasztóbb, ezért félnek az emberek jobban a repüléstől, mint az autós közlekedéstől. Az online adatbiztonsággal hasonló a helyzet. Velem is előfordult már, hogy a hitelkártya-adataimmal visszaéltek, néhány ezer dollárom bánta, de a bankoknak érdekük, hogy az ilyen ügyekben kártalanítsák az áldozatot, és visszaállítsák az ügyfelek bizalmát. A közösségi hálózatokon pedig önkéntesen szolgáltatják magukról az adatokat a tagok, cserébe azért, hogy szolgáltatásokhoz jussanak hozzá. Ha a felhasználó elkezd a biztonsági beállításokkal bíbelődni, egy idő után azt fogja észrevenni, hogy semmi sem működik. A magánélet részleges feladása az ára annak, hogy különböző szolgáltatásokhoz hozzájussunk, hogy kapcsolatot tudjunk fenntartani ismerőseinkkel.

CW: Ön végzettségét tekintve fizikus, mégis jelenleg a humán dinamika tanulmányozása a fő kutatási területe. Mi fordította az érdeklődését az emberi viselkedés felé?
B. A-L.:
Valójában engem a komplex rendszerek viselkedése foglalkoztat, az ezekben fellelhető törvényszerűségeket kutatom. A társadalom, az emberi viselkedés ehhez nagyon jó alapot szolgáltat, mert régóta tanulmányozott terület, nagyon sok adattal szolgál, jól mérhető. Mi, kutatók abban reménykedünk, hogy az emberi viselkedésben felfedezett törvényszerűségek más komplex rendszerek esetén is megállják a helyüket, így számos területen új távlatokat nyithatnak.

CW: Az egyik ilyen terület lehet például a gyógyászat, a betegségmegelőzés?
B. A-L.:
Az egyik alkalmazhatósági terület például a ritka betegségek, amelyek gyógymódjainak kutatására a nagy gyógyszergyárak nem áldoznak, hiszen túl kevés embert érintenek. Ha viszont felfedezhető lenne kapcsolat a már kifejlesztett gyógyszerek hatóanyagai, azok kombinációi és a betegség hatásos kezelése között, akkor ezeken a pácienseken is segíteni lehetne. Kutatásaink célja, hogy megismerjük a komplex rendszerek működését, a köztük fennálló hasonlóságokat, és ezeket publikáljuk. Aztán a társadalom, a döntéshozók, a vállalkozások eldönthetik, hogy ezt saját - jó vagy kevésbé jó - céljaikra hogyan hasznosítják.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.