Hirdetés
. Hirdetés

A BSA a PC-árusok körmére néz

|

BSA szerint az elmúlt időszakban jónéhány számítástechnikai kiskereskedelemmel foglalkozó bolt alkalmazottja, illetve vezetője ellen indult büntetőeljárás. Ezeknél az üzleteknél illegálisan telepített, illetve „a gépen hagyott” szoftverek miatt vizsgálódnak. Az esetek tavaly szeptembertől indultak ugrásszerű növekedésnek.

Hirdetés

A BSA szerint ez a fajta tevékenység nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon évente több százmilliárd forint folyik át a fekete gazdaságba, 30 milliárd forint adóbevételtől fosztva meg az államot és több ezer legális számítástechnikai munkahelytől a munkavállalókat. A számítógép vásárlók megtévesztése szintén hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon az illegális szoftverhasználat változatlanul 7 százalékkal meghaladja az Európai Uniós átlagot, és az ingyen felmásolt szoftverekkel szinte lehetetlen helyzetbe kerülnek a legálisan működő kereskedők.

A BSA tapasztalatai szerint még ma sincs mindenki tisztában azzal, hogy az illegális szoftverterjesztésen ért vállalkozás vezetője és munkatársai egyaránt büntetőjogi, továbbá kártérítési felelősséggel tartozik az illegális szoftverterjesztésért. A felelősség alól az a bolti eladó sem mentesül, aki - ingyen vagy csekély térítés ellenében - „rajta felejti" az operációs rendszer vagy szoftver alkalmazás állítólagos tesztpéldányát a PC-n. Ráadásul a romló gazdasági helyzetnek már a kilátásai is jogsértő cselekedetekre sarkallhatnak számos számítástechnikai boltot.

Az elmúlt negyedévi látogatások ijesztő tendenciáról tanúskodnak, aminek oka valószínűleg a romló gazdasági helyzet. Miközben a jogsértő tevékenységet folytató boltok aránya hosszú éveken át stabilan 10%-15% között mozgott, ez -  a BSA tagvállalataitól kapott információ alapján - 2008. szeptemberében ugrásszerűen megnőtt és a rákövetkező 3 hónapban 28, 39, majd 31 százalékot ért el. A fokozott rendőrségi figyelem keretében végzett házkutatásokat követően számos esetben indult büntetőeljárás a szerzői jogok megsértésének gyanúja miatt, illetve több szoftverfejlesztő jelentette be polgári jogi igényét a szoftverek jogosulatlan terjesztőivel szemben.

A rendőrségtől kapott információ szerint az elmúlt negyedévben - vásárlói bejelentés alapján - házkutatás történt több vállalkozás boltjaiban országszerte.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.