Hirdetés
. Hirdetés

A Facebook Nap tanulságai

|

Napi 2,1 millió magyar látogatójával megkerülhetetlen médiafelületté, illetve marketingeszközzé vált a Facebook. A sikeres közösségi jelenlét újfajta márkaépítési stratégiát igényel.

Hirdetés

A népszerű közösségi oldal saját belső statisztikái szerint immár 3,3 millió magyar internetező rendelkezik Facebook profillal, amely 2010 elejéhez képest 477 százalékos növekedésnek felel meg. Ez hatalmas növekedés, amellyel majdhogynem egyedülálló mutatóval rendelkezünk a régiónkban. Jiri Voves, a Socialbakers igazgatója a Thinkdigital 2011-es Facebook Napján tartott előadásában elmondta, hogy ennél csak Lengyelországban volt gyorsabb a közösségi oldal bővülése. Ezzel együtt nem sokkal maradtunk el. Ma már a magyarok 31 százaléka jelen van a Facebookon. A napi visszatérők aránya pedig 65 százalék, amelynek köszönhetően 2,1 millió magyar keresi fel minden nap a közösségi oldalt.

 

 



Ezzel az összeggel a Facebook egy meghatározó médiafelületté vált. Összehasonlításképpen a hétvégén a Való Világ csak 1,9 millió, míg a Csillag Születik 2,3 millió embert ért el. Azaz az oldal már versenyre kél a legnépszerűbb kereskedelmi tévéken sugárzott műsorokkal is. Mindent együttvéve a hirdetési piacnak ma már meghatározó szereplője a Facebook.

Mindenki tartalmat szolgáltat

„A médiapiac régen olyan volt, mint egy tornaterem, igazából semmi izgalmas nem történt. Most viszont olyan, mint egy érettségi találkozó, ahol mindenki jelen van, és nyüzsög, s végül nem tudni, hogy este ki kivel megy haza”  - mondta Szávuly Krisztián, a Facebook reklámok értékesítésével is foglalkozó Thinkdigital magyarországi country menedzsere. A szakember eszmefuttatása alapján régen meglehetősen statikus volt az online reklám piac. A hirdetők és a fogyasztók között a kiadók álltak, akik kapuőrként felügyelték az információ áramlását. Most viszont a közösségi oldalak érkezésével maguk a hirdetők és a fogyasztók is tartalomszolgáltatókká váltak, ami következtében az egyirányú kommunikáció hirtelen sokszereplős lett és szerteágazó.

Ezen tényezők miatt napjainkban már a hirdetőknek is muszáj közösségi jelenléttel rendelkezniük, és kezelniük az ezen profilban generálódó tartalmakat. A gond az, hogy a hirdetők java része nem kiadó, így olyan tudásra kell szert tenniük, amellyel korábban nem rendelkeztek. Át kell venniük ezeket a feladatokat, amelyhez emberi erőforrásra, illetve új kompetenciák megtanulására van szükségük. Odysseas Ntotsikas, a Thinkdigital nemzetközi ügyvezetője elgondolása alapján ugyanis elmúltak már azon idők, amikor a tartalomszolgáltatók domináltak a hirdetési piacon. Túlléptünk már a közösségi tudásra és ajánlásra épülő szolgáltatásokon is (például Digg és Youtube), mivel a közösségi oldalakkal már a barátok, ismerősök alapján jutunk információkhoz.

 

 

 



Mindez kihatással van az értékesítési folyamatra is, hiszen az emberek immár nem csak blogokban és weboldalakon tájékozódnak a vásárlás előtt, hanem a közösségi oldalakon is, amely tényező miatt minden a falon megjelenő információnak hirtelen fontos szerepe lesz. Ráadásul ez a vásárlás utáni szakaszra is igaz, mivel a felhasználók előszeretettel dicsekednek új szerzeményükkel és osztják meg tapasztalatukat a termékkel, szolgáltatással kapcsolatban. Mindez másokat is vásárlásra ösztönözhet, azaz a folyamat öngerjesztő is lehet.

Értékes megosztások

Fontos, hogy az önmagában nem elég, ha egy márka látható, azt kell elérni, hogy az emberek valóban megnézzék azt. Egy hirdető háromféle módon tud megjelenni a közösségi oldalon a felhasználók számára: vásárolt, saját és kiérdemelt felületen keresztül. Az első kettő elemhez vélhetően nem kell sok magyarázatot fűzni, míg a harmadik a Facebook sajátja, és talán a legértékesebb megjelenés. Amint egy felhasználó interakcióba lép – hozzászólás, lájk, vagy esemény regisztráció kapcsán – egy márkával, az rögtön megjelenik a hírfolyamában, és így a hirdető egy plusz megjelenéshez juthat. Ehhez aktivizálni kell a követők táborát, amely nélkül egy sikeres Facebook jelenlét nem valósítható meg. Persze emellett szükség van vásárolt megjelenésekre is – mint a Social Ads, az Engagement Ads és a Sponsored Stories -, ám jó márka menedzsmenttel a kiérdemelt megjelenések sokkal hatékonyabban tudnak működni.

Nehéz a lépést tartani

Ez a trend Magyarországot sem kerüli el, hiszen mint fentebb is olvasható a Facebook napjaikban már sok esetben több fogyasztót képes elérni, mint a legsikeresebb televízió műsorok. A Gemius tavalyi adatai szerint emellett a hazai online szolgáltatások is lassan háttérbe szorulnak, amellyel párhuzamosan a nemzetközi szolgáltatások jönnek fel. A hazai online videólejátszók helyett inkább a YouTube csatornáján böngészünk, a Freemail levelezője helyett inkább a Gmail postafiókját használjuk, illetve a Facebook mellett kevesebb időt töltünk az iWiW-en. Ez valahol érhető is, mivel a magyar szolgáltatások technológiai hátrányban vannak, s nem tudnak lépést tartani a nemzetközi megoldásokkal. Ez a hirdetéskiszolgálásra is igaz, s így a magyar hirdetési rendszerek elmaradásban vannak, ráadásul a nemzetközi megoldások előretörésével kevesebb fogyasztót tudnak elérni.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.