Hirdetés
. Hirdetés

A felnőttek a fiataloknál is többet játszanak

|

A Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CEA) most kiadott tanulmányából az derül ki, hogy a felnőtt játékosok egyharmada heti tíz óránál is többet tölt játékkonzol vagy számítógépes játék előtt, míg a 12-14 éves korosztálynak csak 11%-a.

Hirdetés

A tanulmány 1767 megkérdezett amerikai részvételével készült, akik 2005. december 6. és 12. között töltötték ki az online kérdőíveket. "A tény, hogy a felnőttek felzárkóztak, sőt meg is haladták a fiatalok játékóra-számát, elsőre talán riasztó, de ennek megvannak az okai." - mondta a CEA vezető menedzsere és iparági elemzője, Steve Koenig. "Érdekes módon a 12-14 évesek többet játszanak mint a 15-17 éves korosztály. Utóbbiaknak talán nincs már annyi szabadidejük, vagy azt nem akarják elpazarolni. Esetleg ők már inkább kézikonzolt használnak, ami nem lenne meglepő, tekintve, hogy 81%-uk rendelkezik mobiltelefonnal."

A tanulmány továbbá kitér arra is, hogy milyen arányban oszlanak el a különféle platformok. Kiderül, hogy a PC vezeti a listát a felnőtteknél, míg a gyerekek inkább konzolon játszanak. A háztartásokat nézve az a család, ahol PC és konzol is megtalálható, 58%-ban inkább utóbbit használják játékra, annak ellenére, hogy jóval kevesebbet üzemeltetik a számítógéphez képest (nyilván azért, mert a konzolt csak játékra, míg a PC-t sok egyéb másra is használják). A hordozható játékgépek népszerűsége egyre nő, a kiskorúak körében sokkal nagyobb ütemben, mint a felnőttek esetében: a nagykorú hordozható játékgép-tulajdonosok 25%-a, míg a gyerekek 77%-a játszott masinájával az elmúlt 6 hónapban.

A többszereplős multiplayer játékok esetében kicsit változnak az arányok. A felnőtt játékosok 64%-a legtöbbször egyedül játszik konzolos alkotásokkal, míg 55%-uk online is kipróbálta már tudását mások ellen. A fiatalok ezzel szemben ötször annyi időt töltenek online konzolos játékokkal, ráadásul különösen a lányok.

A 25-34 év közötti korosztályban a hölgyek szintén többségben vannak, ami főleg az online játékokban mutatkoznak meg. Legtöbbször ingyenes online játékokat részesítenek előnyben (pl. Yahoo! Games, stb.).

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.