Hirdetés
. Hirdetés

A Google nyerte a bug-csatát

|

A népszerű keresőkben összesen 600 programhibát fedeztek fel a világ tesztelői a uTest versenyén.

Hirdetés

Az amerikai uTest szoftvertesztelő intézet minden negyedévben versenyt hirdet a világ tesztelői számára, ahol a cél a legveszedelmesebb még nem dokumentált programhiba felfedezése az általuk célkeresztbe tett szoftvereken belül. Az idei harmadik negyedévben a Bing megjelenése miatt a keresőket vizsgálták meg, ahol a Microsoft keresője felemás eredményt ért el.

 

utest.jpg


Az 1100 résztvevő összesen 600 programozási bakit fedezett fel a Google,a  Bing, a Yahoo és a Google Caffeine motorjaiban, amelyeknek több mint a felét a „zöldfülű" döntés-előkészítő kereső adta. A redmondi szoftvercég számára viszont jó hír lehet, hogy a tesztelők összességében elégedettek voltak a Microsoft keresőjével. A felhasználhatóság és a design tekintetében nagyon magas pontszámot adtak neki. Ráadásul habár a tesztelők 90 százalékban a Google-t jelölték meg kedvenc keresőként, a válaszadók 10 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a tesztelést követően lehet, hogy a Bing-et teszi meg elsődleges keresőmotorjának. E mellett a megkérdezettek 30 százaléka mondta, hogy alaposan meglepte a Microsoft keresője. Pozitív irányba.

Hengerelt a Google

A Google a dominanciáját a kérdőív alapján leginkább a releváns találatoknak köszönheti. Két okból is. Egyrészt a válaszadók 71 százaléka ezt a kritériumot jelölte meg legfontosabbnak a kereső-választásnál. Másrészt pont ez az a terület, ahol a Google hengerelt, hiszen két keresője alaposan lemosta a konkurenciáját. A Google esetében a válaszadók 90 százaléka adott "kitűnő", vagy "jó" minősítést a relevanciára, amit a Caffeine követett 83 százalékkal. A Yahoo e tekintetben csak 53 százalékot kapott, míg a Bing 42 százalékkal az utolsó helyen szomorkodhat.

 



A Google dominanciája egyébként is nehezen megkérdőjelezhető, mivel minden kategóriában az első helyezést érte el. A keresőt a versenyben részt vevők 85 százaléka tesztelte, akik összesen 130 hibát fedeztek fel a programkódjában. Az összes felfedezett programhibának kevesebb, mint 25 százalékát. Ráadásul a felfedezett bugoknak csak 8 százaléka kíván azonnali beavatkozást, míg 50 százalékukat magas, 42 százalékukat pedig alacsony, vagy közepesen súlyos minősítéssel látták el. A felfedezett hibák 46 százaléka funkcionalitási volt, 28 százaléka technikai, 26 százaléka pedig a megjelenítés során keletkezett.

Szimpatikus Bing, sok hibával

A bejáratott keresővel szemben a Bing alaposan alul maradt. A kevesebb, mint fél éves keresővel ugyani habár összességében elégedettek voltak a tesztelők, mégis rengeteg hibát fedeztek fel benne. A résztvevők 85 százaléka igyekezett megtörni a Bing keresőjét, akik így összesen 321 hibát fedeztek fel benne, amelyek közül 60 százalék kapott magas, vagy sürgősen kezelendő besorolást. A felfedezett hibák arányukban nagyjából megegyeznek a Google-nél mértekkel: 46 százalék funkcionalitási, 29 százalék technikai, 26 százalék pedig GUI hiba volt.

A Google Caffeine a Bing-től eltérően már sokkal jobban teljesített, pedig igazából még el sem készült. Igaz, nagy elődjének motorja biztosan jelentősen beleszámított a jó eredménybe. Esetében a tesztelők csak 50 hibát fedeztek fel, amelyek közül 50 százalék kapott magas, 23 százalék pedig sürgős besorolást. A Yahoo szintén jó eredménnyel zárt: 70 felfedezett hibával, amelyek közül 60 százalék jelentett komoly programhibát.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.