Hirdetés
. Hirdetés

A Huawei-hez kerül a Motorola?

|

Az áhított szabadalmait már megkapta a Google, a Motorola gyártási részlegével azonban nem tud a vállalat mihez kezdeni. A megoldást a Huawei jelentheti, amely így meg tudná vetni a lábát az amerikai piacon.

Hirdetés

Amióta a Google 12,5 milliárd dollárért felvásárolta a Motorola Mobility-t, iparági szakértők azt találgatják, hogy a cég a bekebelezett 17 ezer szabadalom mellett pontosan mihez fog kezdeni a mobilgyártó céggel, és az a mögött álló méretes birodalommal. A Motorola Mobility ugyanis több mint 20 ezer alkalmazottal rendelkezik, 97 ország 92 darab nagyobb leányvállalatánál. Az kétségtelen, hogy a gyártási részleggel a Google-nek valamit kezdenie kell.

 



A Wall Street Journal újságírója három hetet (!) töltött azzal, hogy kiderítse, mihez akar kezdeni a mobil gyártó üzletágával a Google. Az Android ismertsége és a gyártók széles körű támogatása miatt nem lenne túl szerencsés, ha az iPhone zárt ökoszisztémája felé lépve kiemelt gyártóvá válna a Motorola. Ráadásul a Google és a Samsung közös megállapodása sem azt sejteti, hogy a felvásárolt részleg kiemelt szerephez fog majd jutni. "A szabadalmi portfólió erősítése miatt vette meg a Google a Motorolát. Most, hogy a tulajdonukba került, a leglogikusabb dolog az lenne, ha eladnánk a cég további részét" - vélte Pierre Ferragu, a Bernstein elemzője. A vevő a Huawei lehet, amelynek a híresztelések szerint a Google már felajánlotta a Motorola Mobility-t.

 



A lap kérdésére utóbbit a Google képviselői tagadták, pedig logikus lehetne a kínai cég érkezése. Egyrészt a Google így túladhatna a gyártási részlegen, másrészt a Huawei bevásárolhatná magát az amerikai piacra, ahol egyenlőre nem tudott a vállalat nagyobb részesedést elérni. Az már más kérdés, hogy a kínai céget eddig nem várta meleg fogadtatás az Egyesült Államokban, így lehet, hogy a sok esetben pacifista amerikai versenyjogi hivatal hamar elkaszálná a vásárlást, félve a kínai befolyás erősödésétől. Így tettek például 2011 februárjában, amikor a 3Leaf felvásárlását biztonsági okokból nem engedélyezték.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.