A Huawei lenyomta az Apple-t

|

Továbbra is a Samsung vezeti az okostelefon-piacot, a második helyen azonban helycsere történt.

Hirdetés

Az IDC legújabb adatai szerint az év második negyedévében a Huawei átvette a második helyet az okostelefonos piacon.

Ez az első negyed év 2010 óta, amikor az Apple nem első vagy második a vonatkozó piacon.

A Huawei 54,2 millió darabot szállított le, ami 15,8 százalékos részesedést jelent, a kínai okostelefonos piacon pedig 27 százalékos a cég részesedése.

Elemzők szerint a Huawei folyamatos növekedése mellett az is elismerésre méltó, hogy olyan piacokat hódít meg, amelyeken korábban alig ismerték a márkát.

Az Apple visszaesése a dobogó harmadik fokára ugyanakkor csak átmenetinek ígérkezik, és az elemzők azt várják, hogy talán már 2018-ban visszakúszik a vezető helyek valamelyikére. A második negyedévben mindenesetre 41,3 millió iPhone-t szállított le a cég, és a tavalyihoz képest 0,7 százalékkal növelte eladásait.

Az első továbbra is a Samsung, amely azonban egyre nehezebb helyzetben van, ha növelni akarja bevételeit, ugyanis a Galaxy S9/S9+ eladásai egyelőre nem a cég várakozásai szerint alakulnak.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.