Hirdetés
. Hirdetés

A kicsik is félnek a hackerektől

|

Egy felmérés szerint a kis és közép vállalatok többségének van terve egy támadás esetére.

Hirdetés

A Symantec nyilvánosságra hozta 2010-es, kis- és középvállalkozások információvédelmét vizsgáló (Global SMB Information Protection Survey) globális felmérésének eredményeit. Míg egy tavalyi felmérés alapján a kkv-k (10-499 alkalmazottat foglalkoztatók) nagy többsége a legcsekélyebb biztonsági intézkedéseket sem tette meg az információk védelme érdekében, addig ezen vállalkozások ma már a legmagasabb prioritással bíró feladatuk közé sorolják információik védelmének biztosítását.

A változás nem meglepő, hiszen a kkv-k hihetetlen mennyiségű veszélyeztetettségnek vannak kitéve a kiberbűnözőknek köszönhetően, akik minden eszközt bevetnek, hogy bizalmas vállalati információkhoz jussanak.
A 2010 májusában készített felmérésben 28 országból – beleértve Magyarországot is - 2152 felsővezető és informatikai szakember vett részt.

“A kis- és középvállalkozások bizalmas információi megnövekedett számú veszélynek vannak kitéve. A kiberbűnözők főként a bankszámla adatokat, hitelkártya információkat, valamint az ügyfelek és alkalmazottak adatait próbálják megszerezni. A bizalmas információk elvesztése, származzon akár online bűnözőktől, vagy egy esetleges szerver összeomlásból, akár végzetes is lehet a vállalkozás számára… A kkv-k ma már valóban érzik a leselkedő veszélyek súlyát, és tesznek is a bizalmas információk biztonságának érdekében.”- hagsúlyozta Teasdale Harold, a Symantec Képviselet területi igazgatója.

Tények
 A kkv-ket vizsgáló felmérés magasabb érdeklődést, és az információs biztonság érdekében magasabb befektetési hajlandóságot mutatott. A megkérdezett vállalkozások az adatvesztést és a kibertámadást jelölték meg, mint elsődleges üzleti veszélyt, ezt követte a hagyományos bűnözői tevékenység, a természeti katasztrófa, valamint a terrortámadás. 

A kkv-k átlagban ma már 51,000 dollárt költenek évente a biztonságra, az IT alkalmazottak pedig idejük kétharmadát az információvédelmére fordítják. A kkv-k 87 százalékának van akcióterve egy esetleges támadás esetére, ugyanakkor mindössze 23 százalékuk értékelte a tervet nagyon jónak, vagy kitűnőnek.

Az elveszített vagy ellopott eszközök szintén központi téma volt a kkv-k vizsgálata során. Közel kétharmaduk vesztett már el valamilyen hordozható számítógépet vagy okostelefont az elmúlt egy évben.  Ráadásul, az elvesztett készülékek nagy többségét nem védte jelszó, nem lehetett távolról elérni, hogy a bizalmas információkat megvédhessék.

A kibertámadások komoly fenyegetést jelentenek a kis- és középvállalkozások számára. 73 százalékukat érte már kibertámadás a múlt évben.  Ezen támadások 30 százaléka komoly károkat is okozott a vállalkozások életében. A megkérdezettek 100 százaléka tapasztalt már rendszerleállást, ami aztán jelentős kiesést okozott,  fontos vállalati adatok, valamint az ügyfelek és alkalmazottaik személyes információinak elvesztését. Ezek a veszteségek aztán számszerűen is jelentkeztek a bevételekben, az ügyfélbizalom csökkenésében, valamint a produktivitás visszaesésében.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.