Hirdetés
. Hirdetés

A Linux.com már a linuxosoké

|

A jelenleg még béta állapotú oldal a tervek szerint a nyílt forráskód kedvelőinek a kezdőlapja lehet.

Hirdetés

A Linux alapítvány átvette a SourceForge cégtől a Linux.com domaint, így a jövőben már a non-profit szervezet fogja szerkeszteni az oldalt, míg a korábbi tulajdonos a reklámszervezésért felel majd. "Nagyon felvillanyoz minket az, hogy innentől már a Linux.com is részt vehet majd a közösségi programjainkban" - nyilatkozta Jim Zemlin, a Linux Foundation vezérigazgatója. " Az a célunk, hogy a Linux.com legyen a központi fóruma a szabad forráskód híveinek, teret adva a legfontosabb információknak és együttműködéseknek" - tette hozzá később.


linuxcom.jpg


A jelenleg még béta állapotban lévő oldalon ennek megfelelően a jövőben minden információt, forráskódot és dokumentációt össze szeretnének gyűjteni, amely szerver, destkop vagy mobile nyílt forráskódú programhoz kötődik. A terveik szerint a Linux.com így a linuxosok kezdőoldala lehet, ahol megoszthatják és kommentálhatják saját, illetve mások kódjait. Az oldalon egyébként várják a felhasználók ötleteit is, hogy mindez miként is valósuljon meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.