Hirdetés
. Hirdetés

A Telekom nem tudott a kampánysértő hívásokról

|

A cég közleménye szerint nem felelős a kampánycsend-sértésekért. A cég együttműködik a hatóságokkal, akik nyomozást indítottak.

Hirdetés

A Magyar Telekom az OVB által megállapított és törvénysértőnek nyilvánított kampánycsend-sértésekkel kapcsolatosan megerősíti, hogy az automata telefonhívásokat senki nem rendelte és nem is rendelhette meg, mivel jelenleg nem létezik ilyen szolgáltatás - olvasható a cég közleményében.

 

 

telefon.jpg


A hatályos szabályozás értelmében a Magyar Telekom, mint szolgáltató nem ismerheti meg, nem ellenőrizheti és nem bírálhatja el a hálózatán belül forgalmazott hívások tartalmát. Amint azt az arra jogkörrel rendelkező hatóság elrendeli, a Magyar Telekom azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket, és  együttműködik a hatóságokkal a szabályozási helyzet áttekintésében, valamint a jogszerű hatósági megkeresések teljesítésében.
 
Nyomozás indult

Az Országos Választási Bizottság (OVB) június 7-ei ülésén törvénysértőnek nyilvánította azokat az automatizált telefonhívásokat, amelyek nap közben a szavazáson való részvételre buzdítottak. Az OVB a formailag megfelelő beadványok esetében megállapította, hogy az automatizált telefonhívásokkal megsértették a kampánycsendet.

A testületnek akkor is meg kell állapítania a jogszabálysértést, ha nem lehet tudni, kik követték el a kampánycsend-sértéseket. Az OVB úgy döntött, hogy rendőrségi feljelentést tesz az automatizált telefonhívások miatt, választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt. Az OVB emellett úgy határozott, levélben keresi meg a Nemzeti Hírközlési Hatóságot, és tájékoztatást kér az automatizált telefonhívásokkal kapcsolatos szabályozásról.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.