Hirdetés
. Hirdetés

A Microsoftnak fizetnie kell

|

Az EU Központi Bírósága elutasította a Microsoft fellebbezését: a cég az EB 2008-ban lezárult trösztellenes vizsgálata nyomán kiszabott bírság megfizetését szerette volna elbliccelni.

Hirdetés

Az Európai Unió (EU) Központi Bírósága közleményben jelentette be, hogy elutasították a Microsoft fellebbezését, amelyet egy 2008-ban lezárult trösztellenes vizsgálat eredményének felülbírálását kérve nyújtottak be a testülethez.

Az Európai Bizottság (EB) négy évvel ezelőtt 899 millió eurós bírságot szabott ki a Microsoftra az európai versenyszabályok megsértése miatt. A bíróság kedden kihirdetett ítéletében helyben hagyta a döntést, de méltányosságból négy százalékkal 860 millió euróra mérsékelte a bírság összegét.

Az EB négy éve azért szabta ki a rekordösszegű büntetést, mert a Microsoft figyelmen kívül hagyta egyik korábbi rendelkezését, amelyben arra kötelezték a gyártót, hogy a kompatibilis megoldások fejlesztésével foglalkozó versenytársai számára is tegye elérhetővé a munkacsoportos szervertermékeiben használt alkalmazásfejlesztői interfészeket.

„A Központi Bíróság alapvetően megerősíti a Bizottság döntését, amelyben büntetőbírságot szabott ki a Microsoftra, amiért nem tette lehetővé, hogy versenytársai ésszerű feltételek mellett hozzáférjenek az interoperabilitás biztosításához szükséges információkhoz” - írta közleményében a bírói testület.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.