Hirdetés
. Hirdetés

A Windows 10 új csodafegyverei

|

A Microsoft nagy reményeket fűz a Progressive Web Appokhoz, és terveiben kulcsszerepet szán a Chromium alapokra helyezett Edge böngészőnek.

Hirdetés

A Progressive Web Appok, röviden PWA-ak épp időben érkeztek ahhoz, hogy segítsenek kitölteni a Microsoft Store vészes alkalmazáshiányát. Mint közismert, a Microsoft Store, amely eredetileg Windows Store néven indult, nem tudott igazi vonzerőt gyakorolni a fejlesztőkre, és hiába követett el mindent a Microsoft, ma sem az a hely, ahová az ember feltétlenül ellátogat, ha új eszközöket akar a gépére telepíteni.

Hirdetés

A PWA-k most azért javíthatnak ezen a helyzeten, mert lehetővé teszik, hogy webappokat tegyünk fel eszközeinkre, amelyek - hála a Microsoft ilyen irányú erőfeszítéseinek - egyre inkább natív Windows 10-alkalmazásoknak hatnak, és például a Start menübe is bekerülnek.

Az elkövetkező hónapokban a Microsoft még tovább lép ezen az úton, és a PWA-kat a Gépházhoz is hozzáadja, így tehát a "normális" Windows 10-appokhoz hasonlóan tudjuk eltávolítani őket. Ezt követően pedig a fejlesztő új funkciókat tervez a tartalmak megosztására, illetve a megosztott tartalmak kezelésére a PWA-kon keresztül.

A Microsoft azt szeretné elérni, hogy a PWA-k ugyanolyan otthonos érzést keltsenek a rendszeren belül, mint más Windows-appok, és ebben a játékban kulcsszerepet szán a Microsoft Edge-nek. Részben ezért volt szükség a böngésző Chromium alapokra helyezésére, most pedig, hogy az Edge éretté vált, a fejlesztő továbbléphet, és ez minden eddignél nagyobb elánnal nyomhatja a Windows 10-ben a PWA-kat .

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.