Hirdetés
. Hirdetés

A Sony új vezére és a veszteség démona

|

A Sony kedden kiadott jelentése szerint a cég 2,9 milliárd dolláros veszteséget kénytelen elkönyvelni 2011-re. Így nem csoda, ha a vezérigazgatói széknek új gazdát találtak. A távozó Sir Howard Stringer helyét (aki jövőben az igazgatóság operatív feladatok nélküli elnöke lesz) Kazuo Hirai, a cég egyik tapasztalt vezetője veszi át április 1-től.

Hirdetés

Hirai előrelépése nem volt meglepetés Japánban, hiszen Stringer maga is támogatta, sőt korában kinevezte vezérigazgató-helyettessé és a fogyasztási elektronika divízió vezetőjévé. Szép sikereket ért el a Sony Musicnál és a PlayStation megújításában. Most az volna a feladta, hogy a cég hardvereit és eredeti digitális tartalmait úgy integrálja, hogy ez a kínálat végre profitot termeljen a tokiói óriásvállalatnak.

Az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a társaság, amely korábban szinte egyet jelentett a japán minőségi elektronikával az utóbbi időben már nem állta a versenyt a koreai tévékkel, elektronikus kütyükkel, ahogy a szexi és felhasználóbarát Apple-termékek is mélyen behatoltak hagyományos piacaira.

Bár nagyszerű termékeik és szolgáltatásaik vannak, például a PlayStation köré építve, de ez önmagában kevés. A cég piaci kapitalizációja 18 milliárd dollár, szemben az Apple 425 milliárdjával. Ráadásul az egykor szebb napokat látott, s igen fontos televíziókészülékeket gyártó részleg a veszteség egyik fő forrásává vált, 2,3 milliárd dollárral süllyedt a vörös vonal alá. Amikor márciusban a cég lezárja a pénzügyi évét, már egymás után harmadszor lesz kénytelen veszteségről számot adni a részvényeseknek. Erre az alapítás óta nem volt példa.

A recessziót a Sony is megérezte, s 2008-tól folyamatosan voltak piaci nehézségei, de ezeket még átvészelte volna, ha nem jön a tavaly márciusi földrengés és cunami, amely a cég tíz Észak-Japánban lévő gyárát átmenetileg működésképtelenné tette, lerombolta az ellátási láncot. A következő hónapban a PlayStation Networkot, a cég hatalmas tartalom szolgáltató hálózatát meghackelték, s két hónapnyi leállásra kényszerültek, ráadásul az ügyfelek millióinak adatai kerültek veszélybe. Aztán jött a katasztrofális thaiföldi árvíz, amely az alkatrészellátásban újabb fennakadásokat okozott. Amikor pedig a yen árfolyama történelmi magasságokba emelkedett kénytelenek voltak profit-figyelmezetést kiadni a pénzügyi év végére várható 1,2 milliárdos veszteségről, mire a Moody’s szinte azonmód leminősítette őket. A várható veszteség pedig azóta több mint a duplájára nőtt.

Kaz Hirai finoman szólva sem kapott könnyű örökséget.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.