Hirdetés
. Hirdetés

A Sun Microsystems Intel processzorokat fog használni

|

A Sun és az Intel széleskörű, stratégiai együttműködést jelentett be. A Sun teljes kiszolgálócsaládot kíván Intel Xeon processzorokra alapozni - ezzel véget érhet az AMD Opteron egyeduralma.

Hirdetés

A Sun és az Intel szövetsége kiterjed a Solaris, Javan és NetBeans szoftverekre és az Intel Xeon processzorokra éppúgy, mint más nagyvállalati technológiákra. Együttműködnek majd a fejlesztések során, a tervezésben és a marketing területén is. A Sun tervei között teljes szerver- és munkaállomás-család kibocsátása szerepel, egy, két és többprocesszoros kivitelben, Solaris, Windows és Linux támogatással. A két óriás szorosabbá kívánja fűzni együttműködését a Solaris operációs rendszerhez optimalizált, négyprocesszorosnál nagyobb kiszolgálók terén. Az Intel OEM szerződést is aláírt a Solaris terjesztésével és támogatásával kapcsolatban.

A Bank of America január tizenkilencedikén kiadott pénzügyi tanulmánya már megjósolta, hogy a Sun ismét Intel processzorokat kíván használni az x86-os szervereiben, miközben hangsúlyozza, hogy az eltelt 2-3 évben csak AMD Opteron megoldásokat használt ebben a szegmensben, főként azok energiatakarékossága miatt. A pénzügyi cég úgy véli, hogy a váltás oka az új Woodcrest kódnevű magra épülő Intel Xeonok jobb fogyasztás-teljesítmény karakterisztikája lehet.

Valószínűleg az is sokat nyom a latba, hogy az AMD a Sun egyik legnagyobb riválisát, a Dellt is kiszolgálja egy ideje, és könnyen elképzelhető, hogy ezt nem vették tőle túl jó néven. Az első Intel Xeon alapú Sun kiszolgálók egyébként az év közepe táján érkeznek majd.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.