Hirdetés
. Hirdetés

A tőzsdének nem tetszik az iPhone 4S

|

Zuhantak az Apple részvényei a bejelentés után. Az eset nem egyedi, gyakran nagy a bizonytalanság.

Hirdetés

Míg a világ közvéleménye az iPhone 5 érkezésére várt, az Apple a tegnapi napon bejelentette a 4S-t, ami leginkább csak belsőleg változott meg, és a fontos újdonságok között leginkább az iCloud érkezését, valamint a készülékek árcsökkenését tudjuk megemlíteni. Az előadás pillanatában már az online közvetítések alatt, illetve a fórumokban elszaporodtak a csalódott hozzászólások. Az emberek jellemzően ugyanis sokkal többet vártak. E hangulat a tőzsdei befektetőkre is kihatással volt, így már az előadás közben zuhanásba kezdtek az Apple részvényei.

 

 



A cupertinoi cég papírjai 3,5 százalékot estek, míg vele párhuzamosan a Microsoft részvényei 3,3 százalékot emelkedtek. A befektetők vélhetően egy újonnan megnyíló teret éreztek a Windows Phone 7.5 számára. Később a a felfokozott hangulat egy kissé enyhült, így a nap végére az Apple papíroknak csak 0,56 százalékos visszaesést kellett elszenvedniük, míg a redmondi szoftvercég részvényei 3,3 százalékos plusszal zárták a kereskedési napot.

Nem számít

Az Associated Press az összeállításában azonban figyelmeztet arra, nem ez volt az első eset, mikor egy Apple bejelentés után zuhantak a cég részvényei. Valójában 2007-óta minden második fontos bejelentés után hasonló forgatókönyv játszódik le az értékpapírpiacokon. Nézzük, hogy mi történt az elmúlt négy évben:

- 2007. január 9:
Az Apple bejelenti az első, 499 dolláros iPhone-t, amellyel kapcsolatban Steve Job a vezeték nélküli kommunikáció újra felfedezését vizionálta. Az Apple részvényei 8,3 százalékot emelkedtek.

- 2008. január 15: Megjelenik az ultrahordozható Macbook Air, ennek ellenére a részvények 5,5 százalékot vesztenek értékükből, mivel a befektetők visszafogott fogyasztói költéssel számoltak.

- 2008. június 9:
Debütál a gyorsabb internetkapcsolattal, GPS képességekkel és olcsóbb árral felvértezett iPhone 3 GS. A papírok azonban mégis 2,2 százalékot zuhannak,mivel a befektetők attól tartottak, hogy at árcsökkentés az Apple profitját is visszavetheti.

- 2009.június 8: Megérkezik az iPhone 3GS, az Apple részvényei mégis 82 centet csökkenek.

- 2010. január 27: Megjelenik az iPad, amely elindította a táblagépek diadalmenetét. Ráadásul fele annyi áron, mint az korábban a befektetők gondolták. A részvények 0,9 százalékot emelkedtek.

- 2011. március 2: Steve Jobs visszatér egészségügyi kezeléséről, hogy bemutassa az iPad 2-öt. Az Apple papírjainak értéke 0,8 százalékkal emelkedik.

Forrás: Yahoo

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.