Hirdetés
. Hirdetés

A Windows 7 húzza a Microsoft profitját

|

Főként a Windows 7-nek köszönhetően a Microsoft negyedéves nyeresége jelentősen megnövekedett.

Hirdetés

A Microsoft frissen közzétett második negyedévének - mely 2009 utolsó három hónapját, s így a karácsonyi időszakot is magában foglalja - pénzügyi jelentése szerint a szoftvercég remek időszakot tudhat maga mögött. A pénzügyi válság ellenére ugyanis forgalmuk 19,02 milliárd dollár volt, amely 14 százalékos növekedésnek felel meg 2008 hasonló időszakához képest. E mellett működési bevételük 8,51 milliárd dollár nőtt (43 százalékos növekedés). S mindez együttesen hozzájárult a nyereség 60 százalékos növekedéshez (6,66 milliárd dollár).

 

 

microsoft_sign_closeup.jpg


Az eladások fő mozgatórúgója az október végén megjelent Windows 7 volt, amelyből a Microsoft tájékoztatása szerint a második negyedévükben 60 millió kópiát értékesítettek, és az így minden idők leggyorsabban növekvő operációs rendszer lett. Utóbbit ráadásul a piackutatási adatok is alátámasztják, hiszen például már hazánkban is megelőzte a Vistát. Ennek megfelelően 2008 utolsó három hónapjához képest a Windows üzletág 72,5 százalékkal növelte forgalmát: 4 milliárd dollárról 6,9 milliárd dollárra. Sőt a Windows 7 előértékesítési akciói is 1,71 milliárd dollár bevételt jelentettek a második negyedévben a redmondi szoftvercégnek.

Ha a Microsoft többi divízióját nézzük, akkor egyedül még a szerver termékek teljesítettek jól, amelyek 2 százalékkal növelték a forgalmukat (3,8 milliárd dollár). A szórakoztatóelektronika termékek és az online szolgáltatások e mellet felemás eredményt tudhatnak magukénak. Míg a redmondi szoftvercég üzleti divíziójának a visszaesése szinte szemet szúr, bár nagy valószínűséggel a cégek többsége az Office 2010 megjelenésére vár, s így az irodai programcsomag azt követően majd újraindíthatja ezen eladásokat.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.