Hirdetés
. Hirdetés

A Windows Phone 7 legyőzheti az iPhone-t

|

Az IDC szerint a Nokia-Microsoft frigy felhozhatja a Windows Phone 7-et. Az elemzők szkeptikusak.

Hirdetés

Az International Data Corporation (IDC) piackutató intézet frissen nyilvánosságra hozott jelentése szerint 2015-re az okostelefonok piacán a második legnagyobb platform a Windows Phone 7 lehet az Android mögött, míg az Apple iOS operációs rendszerre - és az azzal felszerelt iPhone készülékek - a harmadik helyre csúszhatnak vissza. A jelenlegi állapotokat nézve mindez elég merész kijelentésnek tűnik, mivel a Microsoft megoldása egyelőre semmilyen téren nem ért el nagy áttörést.

 

 



Az IDC jelentése szerint 2011-ben az Android lesz a piacvezető 39,5 százalékos részesedéssel, amelyet a Symbian (20.9 százalék), az iOS (15,7 százalék) és a BlackBerry (14,9 százalék) követ majd. A Windows Phone 7 pedig alaposan le lesz maradva (5,5 százalék) a versenytársaitól. "Az Android 2011-ben az okostelefon platformok piacán átveszi a vezető helyet, azt követően, hogy 2010-ben a második helyért küzdött. Azok a gyártók, akik a Google rendszerére alapozták készülékeiket, tavaly jöttek ki első készülékeikkel, idén viszont széles körű androidos roham várható, amellyel még több felhasználót tudnak majd elérni" - vélte Ramon Llama, az IDC Mobil Készülék Technológiák és Trendek osztályának a vezetője.

 

 



Öt év múlva az IDC szerint az Android őrizni fogja első pozícióját (45,4), ám a Nokia-Microsoft megállapodásnak köszönhetően a második helyre a Windows Phone 7 (20,9) zárkózik majd fel. Ezzel párhuzamosan az iOS (15,3 százalék) és a BlackBerry (13,7 százalék) visszaesik majd, miközben a Symbian (0,2 százalék) lassan megszűnik majd létezni.

Az öt éves terv kritikája

Elemzők azonban kérdőre vonják az IDC következtetését, mivel szerintük az abból indul ki, hogy a Symbian felhasználók Windows Phone 7 tulajdonosokká válnak majd, ami egyáltalán nem biztos. Emellett sokan arra is emlékeztetnek, hogy a Microsoft még nem adott ki hivatalos adatokat arról, hogy pontosan mennyi Windows Phone 7 fogyott el, csupán azt lehet tudni, hogy mennyi platformot adtak át az OEM partnereinek, amely ügyeskedés már önmagában is gyanús.

 

 

Ráadásul a Nokia egyelőre még nem dobott ki a piacra egy Windows Phone 7-es készüléket sem, így a száguldó versenytársak mellett inkább lemaradni látszanak, mint felzárkózni. Végezetül azt sem szabad elfelejtetni, hogy öt évvel ezelőtt senki nem látta még az iOS és az Andorid még sehol sem volt, így meglehetősen merész öt éves tervben gondolkodni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.