Hirdetés
. Hirdetés

Ablak a Microsoft jövőjére - bemutatták a Windows 8-at

|

A Microsoft csütörtökön, egy New York-i sajtóesemény keretében hivatalosan is bemutatta "all-road" operációs rendszerét, a Windows 8-at. Az eseményen a cég stratégiai elképzeléseiről is megtudhattunk egyet-mást.

Hirdetés

A Microsoft csütörtökön, a New York-i Pier 57-ben mutatta be két új operációs rendszerét, a Windows 8-at és a Windows RT-t. A Windows-launchok megalapítása óta kiemelt eseménynek számítanak a cég és a felhasználók életében, ám a tegnapi különösen fontos mérföldkő lehet: a redmondiak megpróbálnak átlépni saját árnyékukon, és „szimpla szoftveróriásból” az „eszközök és szolgáltatások vállalatává” válni.

Nem csoda, hogy a műsoros esten – amelyet természetesen a weben is közvetítettek – a gyártó felső vezetése is képviseltette magát; Steve Ballmer vezérigazgató és Steven Sinofsky, a Windows-üzletág vezetője mellett Julie Larson-Green, az operációs rendszer programmenedzsmentjéért és Michael Angiulo, a windowsos eszközök és ökoszisztéma fejlesztéséért felelős alelnöke is felszólalt.

Ballmer: „A Windows 8 porrá zúzza a PC-vel kapcsolatos percepciókat”

Várható volt, hogy a Microsoft rendezvényszervezői ezúttal a tartalom helyett inkább a formára helyezik a hangsúlyt; szerencsére a vörösszőnyeges-pezsgőpukkantós grand debut szónokai a cég stratégiai elképzeléseiről is szót ejtettek.

Nagyot léptek

„Merészen megújítottuk a Windowst” – jelentette ki Steven Sinofsky. Igazat szólt, elég egy pillantást vetni az új felhasználói felületre, hogy belássuk: a Microsoft valóban szakított a hagyományos desktop-alapú megközelítéssel. Márpedig ez merész húzás annak a cégnek a részéről, amelyik megteremtette, majd évekig kitartóan futtatta a mára konvencionálissá vált struktúrát.

A gyártó – ha kissé talán komótosan is – de felismerte, miben rejlik legnagyobb piaci versenytársa, az Apple sikerének titka: képesek voltak a zsebbevaló eszközökből is komoly kapacitással rendelkező, jól használható számítógépeket fabrikálni.

Számítógépeket, amelyek funkcionális programocskákat futtatnak. Az elmúlt években az Apple App Store-jában és a Google Playen több százezer alkalmazás gyűlt össze; a Microsoft sem akar lemaradni – nem véletlen, hogy Sinofski a Windows 8 bemutatóján is elszántan promózta a cég online szoftveráruházát. Ahogy azt pár hete Keith Lorizo, a remondiak értékesítésért felelős alelnöke is elmondta, céljuk, hogy januárban már százezer új alkalmazás között válogathassanak az új operációs rendszer felhasználói.

Minek nevezzelek?

„A Windows 8 porrá zúzza a PC-vel kapcsolatos percepciókat” – fogalmazott a maga bombasztikus modorában Steve Ballmer vezérigazgató. Hatásos fordulat – de mit is jelent valójában ez a széles körben használt kifejezés?

A „PC” szót az IBM vezette be a köztudatba, de rövid időn belül a felhasználói piacot eluraló Microsoft és ezzel a „személyi számítógép” szinonimájává vált. A közmegegyezés szerint napjainkban elsősorban az asztali komputereket és a laptopokat (netbookokat, ultrabookokat, stb.) soroljuk ebbe a kategóriába. Pedig tudásuk, lehetőségeik és szolgáltatásaik alapján ma már bizony az okostelefonok, tabletek, játékkonzolok, mindentudó TV-készülékek is PC-ként értelmezhetők. A Microsoft hosszú évekig ragaszkodott a desktop-központú megközelítéshez. A jelek szerint végre ráébredtek, hogy egy „PC”-nek nem kell feltétlenül az íróasztalon csücsülnie: jó helye van annak a markunkban is.

Evolúciós mérföldkő

„Képzelj el egy kezdőképernyőt, ami tömve van azokkal az emberekkel, akik a legfontosabbak a számodra” – vezette fel az új operációs rendszert Ballmer, aki ezzel alighanem a Microsoft egyik fő stratégiai törekvéséről is fellebbentette a fátylat. Mármint arról, hogy a cég kinézte magának a social piacot.

A „közösségi” kifejezés elsősorban az olyan nagy sikerű oldalak megjelenésével terjedt el az informatikában, mint a Facebook és a Twitter; a jelenség hátterében az áll, hogy a komputerek a különféle feladatok ellátására alkalmas „munkagépekből” egyre inkább összetett, olyan személyes szükségleteinket is kiszolgálni képes platformokká válnak, mint amilyen a kommunikáció. Az első Windows-verziók megjelenésekor még elképzelhetetlennek tűnt, hogy más emberekkel való kapcsolattartásra használjuk a számítógépünket – ma már épp az ellenkezője lenne elképzelhetetlen: egy olyan számítástechnikai rendszer, amelynek alapjául nem a „becsatlakozott” felhasználók közösségei szolgálnak.

„A Windows 8 jelentős mérföldkő a számítástechnika evolúciójában, a technológiai forradalomban” – jelentette ki a csütörtöki esemény nyitóelőadásában Sirofsky. Részben igaza is volt, bár az új rendszer nem annyira a „számítástechnika”, mint inkább a Microsoft számára jelent evolúciós ugrást.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.