Hirdetés
. Hirdetés

Ablonczy Balázs: „Az SAP a legsikeresebb informatikai cég Magyarországon”

|

Huszadik alkalommal rendezi meg az SAP Hungary az SAP Forumot, amely a szállító és ügyfeleinek találkozója. A siófoki Hotel Azurban több mint ezren vesznek részt a vasárnap este kezdődött és kedd délután véget érő szakmai konferencián.

Hirdetés

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója a megnyitó után sajtóbeszélgetésen számolt be az eredményekről és válaszolt kollégája, Arató Márk, végül pedig a sajtó képviselőinek kérdéseire.

Tavaly 28 milliárd forint árbevételt ért el a vállalat, ami 20,2%-os növekedés az előző évhez viszonyítva. Ablonczy szerint középtávon fenntarthatónak látszik az éves kétszámjegyű növekedés, amelynek elsődleges forrásaként nem a konkurensektől való részesedés elvételét jelölte meg, hanem a piac bővülését. Az SAP mindent megtesz azért, hogy az ügyfelek körében növekedjék az igény a digitális megoldásokra, abban bízva, hogy olyanokban is feltámad a szükséglet az üzletük digitalizálására, akik korábban messze elkerülték az informatikai megoldásokat.

Hirdetés

Az SAP magát cloud company-ként azonosítja, ennek jegyében megoldásait és platformjait a felhős architektúrára alapozza. Hazánkba kissé késve, de 3-4 éve eljött a felhő ideje, amikor megjelentek a nagyvállalatoknál a felhős rendszerek - elsőként a MOL-ban. Ablonczy példákkal illusztrálta, hogy az üzleti kihívásokra, üzleti modell váltásakor egyre gyakrabban esik a felsőmenedzsment választása a felhő alapú megoldásokra (MÁV - infrastruktúra-karbantartási projekt, Waberer's - a teljes kamionflotta hosszú távú menedzselését megoldó projekt). Az ilyen fejlesztések során szinte mindig lecserélik a régi ERP-megoldást az integrációt teljessé tevő SAP S/4HANA rendszerre.

Idén nyáron az előző, kétéves megállapodást meghosszabbították a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF-fel), így az SAP megoldásai és szolgáltatásai a KEF keretein belül, az üzleti alkalmazások területén továbbra is beszerezhetők (az SAP-tól közvetlenül és közvetetten, 5 konzorciumon keresztül - a megállapodás 3 évre szól), ami várhatóan tovább erősíti a cég pozícióit az állami szektorban.

Ablonczy Balázst, az SAP Hungary ügyvezető igazgatóját (balról) Arató Márk kérdezte

A kis és közepes vállatok szegmensében az SAP Hungary árbevétele arányait tekintve nem növekedett, továbbra is 20%-os szeletet képviselt 2016-ban a teljes forgalomban. Vannak ugyan uniós pályázatok ilyesfajta rendszerek beszerzésére, Ablonczy azonban úgy véli, hogy "sajnos nincs elég jó pályázat erre". Szerinte szigorúak a pályázati feltételek (az önerő, a kötelező hitel mértéke), emiatt "nem annyira szeretik igénybe venni a vállalatok".

Néhány éve egy felsőoktatás-specifikus template-et dolgozott ki az SAP Hungary az egyik partnerével, és sikerült egy integrált felsőoktatási rendszert megalkotni. Az ELTE, a Szent István Egyetem, a Budapest Corvinus Egyetem, a veszprémi Pannon Egyetem és a Soproni Egyetem már használja az SAP megoldását, Ablonczy szerint várhatóan további 8-10 felsőoktatási intézmény lép majd a felhasználók közösségébe.

Ablonczy 700-800-ra becsüli az SAP-val kapcsolatos betöltetlen állások számát hazánkban. A "Programozd a jövőd!"-et említette az ügyvezető, amely uniós forrásokra alapuló program, és amelynek a célja, hogy az egyetemek piacképes tudással vértezzék fel hallgatóikat.

Amikor Arató Márk arra kérte főnökét, hogy egyetlen mondatban foglalja össze a sajtóbeszélgetés lényegét, Ablonczy Balázs így fogalmazott: "Az SAP a legsikeresebb informatikai cég Magyarországon".

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.