Hirdetés
. Hirdetés

Aggály és egyúttal cél a felhő biztonság

|

A Symantec felmérése szerint a vállalatok egyik felének aggodalomként, még a másik felének célként jelenik meg a felhőre való áttérés.

Hirdetés

Bejelentette 2011-es Felhőszámítási kutatásának eredményeit a Symantec, amely azt vizsgálta, hogy a szervezetek hogyan viszonyulnak a számítási felhőhöz és azokhoz a változásokhoz, amelyek a felhő által az informatikai infrastruktúrájukban történik. Az 5300 szakértő megkérdezésén alapuló tanulmány kimutatta, hogy a vállalatok vegyes érzelmeket táplálnak a felhő biztonságával kapcsolatban – a többség egyik felének aggodalomként, a másik fél számára pedig a legfőbb célként jelenik meg a felhőbe való áttéréskor. A felmérésből az is kiderült, hogy az informatikai szervezetek még nem készültek fel teljesen a felhőszámítás bevezetésére, mivel a megkérdezett szervezetek csaknem fele elmondta, hogy informatikai részlegük jelenleg nem lenne alkalmas erre.

 



A szervezetek számára a legnagyobb kihívást a biztonság elérése jelenti – ez szerepel az első helyen mind a legfőbb cél, mind a legfőbb aggály kapcsán a felhőbe való áttéréskor. A válaszadók 87 százaléka bízik abban, hogy a felhő nem lesz hatással a biztonságra, vagy akár javíthatja is azt. A biztonság elérése a cloud környezetben azonban kiemelt gondot jelent a szervezeteknek, amelyek olyan kockázatokat emeltek ki, mint a rosszindulatú programok és hackerek támadása, valamint bizalmas adatok elvesztése.

Sokan még nem készültek fel

Annak ellenére, hogy sokan fontolgatják, vannak szervezetek, amelyek még nem állnak készen a cloud computing szolgáltatásokra. Csupán a válaszadók kis része (15 és 18 százalék között) tartja a munkatársakat rendkívül felkészültnek a felhőbe való átmenethez. A megkérdezettek majdnem fele viszont jelenleg nem tartja az IT részleget elég felkészültnek.

A készenlét hiányának egyik fő oka a tapasztalat hiánya, mivel az IT osztályok csupán 25 százalékának van bármilyen felhővel kapcsolatos tapasztalata. Ennek eredményeként a szervezetek többsége jelenleg külső forrásokhoz fordul segítségért. Valójában amikor egy hibrid infrastruktúra vagy platform-alapú számítási felhő kiépítéséről van szó, 4-ből 3 válaszadó mondta el, hogy értéknövelő viszonteladók, független tanácsadók, szakmai szolgáltatásokkal foglalkozó szervezetek vagy rendszerintegrátorok szolgáltatásait veszik igénybe.

Kevesen már beértek a célba

Számos szervezet fontolgatja a felhőbe való áttérést: 75-81 százalék legalább már megvitatta a felhők különböző modelljeit. Figyelemre méltó, hogy a tanulmány szerint nagy az érdeklődés a felhőszolgáltatások iránt: a válaszadók 73 százaléka vett már igénybe vagy alkalmaz jelenleg is valamilyen felhő alapú szolgáltatást, főleg biztonsági szolgáltatásokat. A leggyakrabban alkalmazott felhőszolgáltatások között szerepelnek az email szolgáltatások (például kezelés vagy biztonság), a biztonsági menedzsment, valamint a webes és Instant Messaging biztonság.

Vannak azonban már olyan szervezetek, akik teljesen áttértek a felhőbe. A megkérdezettek kevesebb, mint 20 százaléka számolt be arról, hogy a kutatásban szereplő felhőközpontú területek mindegyikét alkalmazza. Körülbelül minden negyedik szervezetből egy, amely jelenleg a végrehajtási szakaszban jár, nagyjából kétharmad pedig még mindig a korai tárgyalásoknál, vizsgálatoknál tart, vagy egyáltalán nem tervezi a felhőbe való áttérést.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.