Hirdetés
. Hirdetés

AndroLib: 100 ezres az Android piactere

|

A Google ellenben csak 70 ezer letölthető alkalmazást regisztrált.

Hirdetés

Az AndroLib statisztikái szerint egy komoly mérföldkőhöz ért az Android Market, mivel a piactéren a napokban megjelent a 100 ezredik letölthető alkalmazás. Mindezt azonban nem vehetjük készpénznek, főként hogy a Google hivatalos számai ennek ellentmondanak. Az Engadget beszámolója szerint ugyanis a platform készítője, és a piactér üzemeltetője csak 70 ezer programról tud, ami komoly különbségnek számít. Az AndroLib ellenben júniusban 14 ezer új alkalmazás megjelenését regisztrálta, míg júliusra újabb 10 ezer felbukkanását jósolták, amely alapján már korábban megelőlegezték a hónap végére elérhető 100 ezres számot.

 

 



A különböző eredmények miatt azonban az általuk publikált 100 ezres számot feltételesen érdemes kezelni, ám ha a 70 ezres összegből indulunk ki, akkor is impozáns eredményt tudhat maga mögött a piactér, hiszen nem egészen három hónappal ezelőtt még csak az 50 ezres számnál tartottak. Azaz a jelek szerint a platform egyre népszerűbb a fejlesztők körében, akik szívesen programoznak a Google megoldására. Ez az Apple számára rossz hír, mivel ha az Android képes lesz folytatni a dinamikus növekedését - még a 70 ezres összeg alapján is -, akkor hamar a második helyre kerülhet az iTunes Appstore.

Az AndroLib beszámolója alapján egyébként az Android Market az elmúlt hetekben átlépett egy másik bűvös összeget is: az 1 milliárdodik letöltést.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.