Hirdetés
. Hirdetés

APC-MGE - több mint áramforrás

|

Az APC-MGE megkapta a 2007 Global Data Center Solutions Company of the Year díjat, január 29-én pedig a blade.org vezetői közé választották.

Hirdetés

Év elején mindenki díjakat oszt a tavalyi, valamilyen módon kiemelkedő teljesítményért. A Frost & Sullivan tanácsadó cég ezzel a díjjal az APC-MGE azon törekvését ítélte sikeresnek, hogy a tartalék áramellátáson túllépve adatközpontok felépítésével, elsősorban hűtésével kapcsolatos problémákat hatékonyan oldják meg. Az elismerés nemcsak a termékeknek, az adatközpontok infrastruktúrájának támogatásának ötletéért és eszközeiért, hanem ennek megvalósításáért is jár.

A Frost & Sullivan piaci tényezők számszerűsítésével is alátámasztotta azt a döntését, hogy az APC-MGE-t választotta 2007 globális adatközponti megoldásokat szállító vállalatának. Előre meghatározott kritériumok szerint értékelték a piaci résztvevőket, és nagy figyelmet fordítottak azok teljes tevékenységének áttekintésére. Az elemzés során interjúkat készítettek a piaci résztvevőkkel, az ügyfelekkel és a beszállítókkal, valamint átfogó technológiai kutatásokat is végeztek. A vállalatok eredményeit a tervezett és újonnan szerzett ügyfelek, valamint új szegmensek számát figyelembe véve elemezték.

Az APC-MGE a legjobb adatközponti megoldásszállító díj után új babérokra tör: január 29-én bejelentette, hogy a blade.org szervezet vezető tegjai közé választották. A blade.org nyitott közösség, a blade szerverekhez szükséges új megoldások kifejlesztésére jött létre. Az APC 2007-ben alapította meg a blade.org áramellátási és hűtési bizottságát.

Az APC csatlakozása a Blade.org igazgatótanácsához tovább erősíti szervezetünk vezetői csapatát és a blade közösség legfontosabb szegmenseinek képviseletét - mondta Doug Balog, a Blade.org elnöke és az IBM BladeCenter fejlesztési alelnöke.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.