Hirdetés
. Hirdetés

Áprilisban érkezhet a következő Windows Vista béta

|

Egy Microsoft alkalmazott által üzemeltetett internetes napló szerint a Windows Vista második béta verziója áprilisban érkezhet.

Hirdetés

Stephen Bink (bink.nu), egy hivatalos Microsoft rendszermérnök Amszterdamból frissítette internetes naplóját, melyben világosan leírja, hogy a tervek szerint a Windows Vista következő tesztverziója, avagy hivatalos nevén CTP-je (community technology preview) valamikor áprilisban készülhet el.

Ennek ellenére a Microsoft PR-jával foglalkozó Waggener Edstorm kommunikációs cég egy kedden küldött közleménye arról ad számot, hogy a Béta 2 februárban érkezik, ám pontos dátumot abban sem közöltek.

A Microsoft eredetileg "2005 vége előtt" szerette volna a következő CTP-t kiadni, ám ez még tavaly novemberben meghiúsult. Ekkor ugyanis a cég egyik alelnöke, Amitabh Srivastava bejelentette, hogy a megjelenés egyelőre ismeretlen mértékben csúszik 2006 elejére. Emellett szót ejtett egy másik, teljes körű tesztverzióról is, amely elvileg minden fontosabb új szolgáltatást tartalmazna. Erről azóta nem érkezett információ.

A legutóbbi Microsoft közlemény egyébként kitér egy újabb biztonsági fejlesztésre, mely bekerülhet a Windows Vistába. Lényegében egy sokkal jobban konfigurálható, kétutas tűzfalról van szó, amely elsősorban az adminisztrátoroknak ad majd sokkal szélesebb körű vezérlési lehetőségeket, beleérte olyan beállításokat is, hogy az egyes rendszereken milyen alkalmazások futhatnak, illetve kapcsolódhatnak az internetre.

Az új tűzfal már egy hónapja fejlődik és azóta folyamatosan tesztelik is. A tervek szerint nem csak adminisztrátorok, hanem az "egyszerű" felhasználók is hozzáférnek majd a bővített szolgáltatásokat biztosító tűzfalhoz.

Ezt a tűzfalat azért nevezik kétutasnak, mert a kimenő és bejövő hálózati adatforgalmat és kapcsolatokat egyaránt figyeli. Így blokkolhatók azok a programok is, amelyek a számítógéphez szeretnének kapcsolódni, illetve azok is, amelyek a számítógépről szeretnének a hálózat más gépeihez kapcsolódni.
A Windows XP 2-es szervizcsomagjában már megtalálható ugyan a tűzfal szolgáltatás, ám az csak a bejövő kapcsolatokat képes letiltani.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.