Hirdetés
. Hirdetés

Asus Eee Top: egyben jó!

|

A kicsi és könnyű Eee PC-k és a kedvező árú asztali Eee Box után itt az Eee Top - egy érintőképernyővel egybeépített asztali gép, okos megoldásokkal.

Hirdetés

Nem tudjuk elkerülni az összehasonlítást az Apple iMacjével, távolról nézve azonos a koncepció, ezért essünk is túl rajta gyorsan. A legfontosabb különbség, hogy amíg az iMac egy minden feladatra alkalmas, teljes értékű asztali számítógép, addig az Eee Top az Eee-koncepció nyomán bizonyos feladatokra csak korlátozottan alkalmas. Például ebbe a modellbe sem került optikai meghajtó, ami a gép egyik legnagyobb hiányossága.

Az iMac mellett az Eee Top inkább csak játékszernek tűnik, és ha így gondolkodunk, nem is tévedünk nagyot, hiszen az Eee Top pontosan ugyanarra alkalmas, mint akármelyik netbook, ha a márkán belül akarunk maradni, akkor a példa kedvéért legyen valamelyik Eee PC. Amíg azonban a netbook könnyedén elfér egy táskában, az Eee Top, bár kapott egy fogantyút, mégis, csak korlátozottabban hordozható. Látták ezt a tervezők is, hogy az éppen elegendő teljesítményű asztali gép, monitorral egybeépítve kevés lesz a boldoguláshoz, ezért érintés-érzékeny lett a kijelző, és az Asusnál fejlesztettek egy egészen jól használható, ujjal vagy a billentyűzetből előhúzható ceruzával irányítható felületet is hozzá.

Nyerő koncepció
Adott tehát egy monitorral egybeépített, trendi érintőkijelzős, dizájnos megjelenésű asztali gép, amely belső felépítését, így teljesítményét tekintve megegyezik a netbookokkal, vagyis a legtöbb feladatra használható, ami az otthoni a számítógép-használat során felmerül, viszont vannak ésszerű korlátai. Ja, és nem utolsó sorban, olcsó! Nem hiszem, hogy ez után még nagyobb előnyét lehet mondani az Eee Top-nak, de én azt is a pozitívumok közé sorolnám (már megint az összehasonlítás, de nehéz kikerülni), hogy Windows XP fut rajta, így bárki, akinek már volt a keze ügyében számítógép, problémák nélkül tudja használni.

eeetop_left_kbms_l.jpg

Az Akarom! faktor
Már a fehér vagy rózsaszín netbookok kapcsán is felmerült, hogy sok esetben a készülék hasznosságánál fontosabb szempont a vásárlás mellett, hogy a divatos, trendi megjelenés az érzelmekre hat. Ha bármelyik netbook trendi, akkor az Eee Top még inkább az! Hozzánk egy fehér készülék került, de ugyan ezzel e formával létezik a gép feketében is.

A szélesvásznú, 15,6 hüvelykes monitor (1366 x 768 pixel felbontással) vastag kávát, hátul pedig az átlagosnál valamivel testesebb, lekerekített házat kapott. A TFT alatt még több a hely: ide került néhány fontos gomb, a hangszórók, és a kék fénnyel derengő plexi talp. A Wow! effektust fokozza, hogy a fény erőssége négy fokozatban állítható, és kikapcsolható. Hasonló fehér dizájnt kapott a numerikus részt nélkülöző, lapos billentyűzet, és az alul kékkel világító egér is. A gépen és mindkét periférián is büszkén szerepel az Eee termékcsalád logoja.

Hátul is dolgoztak a formatervezők, a kihajtható kitámasztóba került egy kis műanyag gyűrű a kábelek kulturált elvezetésére: egyszerű, de ügyes!

eeetop_w_onwall_l.jpg

Jól ismert belső
Az Eee Top hardveres felépítése nem hoz újdonságot. Pont ugyan azokat a komponenseket találjuk meg bent, mint a netbookokban, azzal a különbséggel, hogy itt valamivel nagyobb a ház, így a hűtést még jobban meg tudták oldani a mérnökök, ennek köszönhetően az Eee Top gyakorlatilag néma. A központi egység a már jól ismert, egy magos Intel Atom N270 processzor, 1,6 gigahertz órajellel, egy gigabájt DDR II memóriával kiegészítve. A merevlemez 160 gigabájtos, átlagos felhasználásra bőven elég. Az Eee Top képes kapcsolódni vezetékes és Wi-Fi hálózatokhoz is, a hálózati vezérlő támogatja a gigabites kapcsolatot, a WLAN pedig n szabványú. Kommunikációs téren talán a legfájóbb pont a Bluetooth hiánya, különösen, hogy az azonos felépítésű Eee PC-kből nem hiányzik ez a lehetőség.

A legnagyobb negatívum azonban egyértelműen az optikai meghajtó nélkülözése. Itt ugyanis nem egy kisméretű netbookról beszélünk, amelyet jelentősen drágított volna egy lemezmeghajtó, vagy a hellyel kellett volna spórolni. Az árban sem lett volna különösebben érezhető, és hely is lenne arra, hogy a gép jobb oldalára kerüljön egy tálca nélküli egység. Tény, hogy egyre kevesebbet használunk CD vagy DVD lemezeket, de amíg a netbookoról azt mondtuk, hogy első számítógépnek csak komoly kompromisszumokkal alkalmasak, addig az Eee Top-ot abszolút el tudjuk képzelni, mint az egyetlen számítógép a háztartásban. Ekkor viszont már gyakrabban lehet(ne) szerepe pl. egy DVD lejátszónak, vagy egy CD írónak. DVD filmek lejátszására pedig még az Atom-alapú rendszer is megfelelő teljesítményű.

Negatívumok, érintőkijelző, értékelés - a cikk folytatása ť
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.