Hirdetés
. Hirdetés

Átadták a Vodafone ügyfélszolgálati központját

|

A Vodafon új miskolci központja 2010 közepétől működik majd teljes kapacitással. A 600 millió forintos beruházás 300 munkahelyet teremt.

Hirdetés

Az ünnepélyes átadáson Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője elmondta: a kormány egyik elsődleges célja a munkahelyek megvédése és az új munkahelyek megteremtése. Az idén 50 milliárd forinttal támogatják a munkahelyek megőrzését, ami a kormány tervei szerint 100 ezer munkahely megtartását teszi lehetővé. A miniszter szerint a válság kirobbanása óta eltelt 9 hónapban 62 településen 19 ezer munkahely jött létre; míg korábban inkább a 800-1000 fős munkahelyeket létrehozó cégeket támogatta a kormány, mára a 100-300 állást létrehozó beruházásokat részesíti előnyben.

A Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Beck György nagyon jó döntésnek tartja, hogy Miskolcra hozták az új özpontot. Elmondása szerint a Vodafone a nehéz gazdasági környezet ellenére is elkötelezett Magyarország mellett, és az új regionális ügyfélszolgálati központ helyszínének kiválasztásakor az is fontos szerepet játszott, hogy ne csak a fővárosban, hanem a munkanélküliséggel küzdő régióban is bővítéseket hajtsanak végre.

Az elmúlt években a társaság a budapesti mellett a második olyan központot nyitja meg Magyarországon, ahol az egész régióra kiterjedő tevékenységet folytathat. Mindezek hatására a társaság jelenlegi 1400 fős alkalmazotti létszáma az év végére várhatóan megközelíti a 2 ezer főt.

Kezdetben az első, 1500 négyzetméteres szárnyat veheti birtokba a frissen felvett száz dolgozó. Ők három értékesítői és egy operátori csapatban kapnak feladatokat, miután az Észak-magyarországi Regionális Átképző Központ és a Vodafone szakemberei átfogó képzésben részesítik őket. Az elmúlt öt hónapban egyébként 4 ezren jelentkeztek a Vodafone miskolci álláslehetőségeire.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.