Hirdetés
. Hirdetés

Az Apple már foltozza a Hóleopárdot

|

Megérkezett az első biztonsági frissítés a két hete megjelent Mac OS X Snow Leopard rendszerhez.

Hirdetés

Kevesebb, mint két héttel a Mac OS X Snow Leopard megjelenése után az Apple kiadta az operációs rendszerhez az első biztonsági frissítést, amely már telepíthető a Mac Software Update alkalmazásával. Ez komoly előrelépésnek számít, hiszen a 2007-es Leopard esetében három hetet kellett várni az első foltozásig.

 

 

leo1_k.jpg

 

 

Az Apple biztonsági közleménye szerint a biztonsági frissítés többek között javít a néhány nyomtató esetén bekövetkező kompatibilitási problémákon, az SMTP levélküldésnél fellépett hibákon, ám ami talán a legfontosabb: az Adobe Flash Player alkalmazást a legfrissebb verzióra cseréli.

A Snow Leopard ugyanis egy nem naprakész Flash klienst telepített a gépre, amelyben kilenc már ismert sérülékenység is szerepelt. (köztük 6 kritikus). Egyikük különösen nagy biztonsági kockázatot jelentett, mivel lehetőséget adott a támadóknak a rendszer feletti uralom átvételére. Korábban emiatt több támadás is érte a Snow Leopard-ot, így az Apple munkatársai rohamléptekben kiküszöbölték a hibát.

 

 

leo2.jpg


A régebbi Macintosh operációs rendszer tulajdonosainak is érdemes körbe nézniük a frissítések között, hiszen ezzel egy időben az Apple 33 biztonsági frissítést adott ki a 2007-es Leopard rendszeréhez (Mac OS X 10.5), sőt 16 javítás még az eggyel korábbi Tiger-hez is érkezett. Előbbi esetében 33 közül 23 kapott kritikus besorolást, míg a Tiger 16 foltozása közül 14 orvosol kritikus sérülékenységet. Bővebb információ az Apple biztonsági közleményében olvasható.

Az elmúlt két napban ez már a harmadik és negyedik biztonsági csomag, amelyet az Apple kiad. Szerdán a cég az iPhone és az iPod Touch biztonsági réseit foltozta, majd frissítette a QuickTime lejátszót is. Az Apple a Microsofttól eltérően nem havi rendszerességgel frissít, hanem akkor adja ki hibajavításait, amikor elkészül velük.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.